Újabb versenyzőkről kezdték el pletykálni, hogy több van közöttük, mint barátság. Szente Gréti és Kempf Zozo az Exatlon Hungary All Star után is szoros barátságban maradtak. Ezt bizonyítja az is, hogy a Kihívó nem egyszer posztolt képet Zozoék birtokáról, de most újabb gyanús bejegyzést szúrt ki a Bors.
Miután kiderült, hogy Zozo és exe, Viczián Viki szétmentek, arról is felröppentek a pletykák, hogy a modell egy másik exatlonosnál, Somhegyi Krisztiánnál próbálkozott be. Úgy néz ki, ez Zozót nem zavarta annyira, sőt, ő sem nyalogatta sokáig a sebeit.
Ugyan még semmit nem erősítettek meg, de legutóbb például Gréti és Zozó is egy időben, ugyanarról a helyről jelentkeztek be. A fotók alapján pedig inkább lehet ezt randinak, mintsem baráti ebédnek gondolni.