Mint azt mi is megírtuk, életveszélyes állapotban vittek kórházba egy négyéves kislányt, akit egy gyermekeket szállító kisbuszban felejtettek kedd reggel Tomajmonostorán és csak délután találtak rá – a Blikk szerint már eszméletlen állapotban. A lap úgy tudja, a mentők legalább egy órát küzdöttek azért, hogy a kiszáradt, magatehetetlen kislány állapotát stabilizálják. Eszter és Zoltán, a kislány szülei most nyilatkoztak a lapnak:
“Inez jelenleg a debreceni kórházban, a gyermek intenzíven fekszik. A szívünk szakad meg érte. Nem tudjuk felfogni, miért nem vette észre senki, hogy nincs óvodában, egyáltalán miért nem nézték át a buszt, mielőtt bezárták? Az egész család értetlenül áll a történtek előtt. Megtesszük a szükséges lépéseket, de most az a legfontosabb, hogy a gyermekünk túl legyen az életveszélyen.”
A gyermek reggel fél nyolctól délután három óráig lehetett a buszban, s a sofőr talált rá, amikor indult volna vissza a gyerekekkel. A szakértő szerint a buszban akár 50-60 fok is lehetett.
A család egyik közeli barátja szerint nem ez az első eset, hogy a busz sofőre hibázott, két hete a kislányt nem haza, hanem Kunhegyesre vitte, a nagymama ment érte kocsival.
Hasonló balesetek a nyáron leginkább személyautókban felejtett/hagyott gyerekekkel szoktak előfordulni.