nlc.hu
Sztárok
Haumann Péter utódját

Ekkor választhatják meg Haumann Péter utódját, a Nemzet Színészét

Még mindig nincs hír arról, mikor és hol helyezik végső nyugalomra a május 28-án elhunyt Haumann Pétert.

A Blikk információi szerint a színészlegenda családja zártkörű temetést szervez, de Haumann kollégái, barátai sem tudnak ennél többet. A színész 2010-ben lett a Nemzet Színésze, és a szabályok szerint halála után a többi kitüntetett dönt arról, ki kerülhet fel a neves listára.

Nemzet Színésze cím

Fotó: Birton Szabolcs/solwee

„Kegyeleti okokból meg kell várni a temetést, csak utána szavazhatunk. Egyelőre még mi sem tudjuk, erre mikor kerül sor” – mondta a Blikknek Cserhalmi György, akit 2014-ben lett a Nemzet Színésze.

Szigorú szabályok vonatkoznak arra, kinek adható a Nemzet Színésze cím: kritérium, hogy a színésznek be kell töltenie a 62. életévét, valamint, hogy 40 évet töltsön el a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a budapesti Nemzeti Színház színpadán játsszon. Ezek mellett legalább egy jelentős elismeréssel kell rendelkeznie, például Kossuth- vagy Jászai Mari-díjjal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top