nlc.hu
Baba
Tilos a gyerekek elfenekelése Franciaországban

Tilos a gyerekek elfenekelése Franciaországban

Franciaország lett az 52. olyan ország, ahol betiltották a testi fenyítést a gyerekek védelmében. Hivatalosan is kimondták, hogy tilos minden olyan büntetés, ami kegyetlen, megalázó, erőszakos a gyerekekkel szemben. Ebbe pedig beletartozik a még mindig gyakori fenekelés vagy felpofozás is.

Ehhez hasonló törvények már rég léteznek világszerte több országban is, Svédország kezdte a sort 1979-ben, amikor betiltották a fizikai büntetést, mellette pedig elkezdték a szülők tájékoztatását arról, hogy a testi fenyítés milyen hatással van a gyerekekre, és hogy mivel lehet helyette nevelni őket. Svédország komplexen kezelte a kérdést, rájöttek, hogy nem elég betiltani a fenekelést, hanem adni kell a szülők kezébe alternatív nevelési módszereket ahhoz, hogy leszokjanak a fenekelésről.

Amerikában ehhez képest még mindig van 19 olyan állam, ahol nemcsak a szülőknek, de az iskoláknak is joga van a gyerekekkel szemben testi fenyítést alkalmazni egészen ovis kortól 18 éves korig. Ezt ki is használják a mai napig, egy 2014-es felmérés szerint 109 000 gyereket ütöttek már meg az iskolában a tanárai.

Franciaországban betiltották a fenekelést

De hogy ne csak Amerikát szidjuk, az UNICEF jelentéséből kiderül, hogy világszerte minden 10-ből 6 gyereket rendszeresen testi fenyítéssel büntet valamelyik gondozója.

Mindezt annak ellenére, hogy már ezernyi tanulmány és kutatás áll a rendelkezésünkre, hogy mennyire ártalmas a gyerekek fejlődésére, ha megüti őket valamelyik szülő vagy olyan felnőtt, akiben megbíznak. Egy 2016-os tanulmányban több mind 50 évnyi adatot elemeztek ki, amiből kiderült, hogy azok a gyerekek, akiket fenekeltek vagy rendszeresen felpofoztak gyerekkorukban, felnőttként mentális és fizikai problémákkal is küzdöttek miatta. Azt is felfedezték, hogy a testi fenyítéssel nevelt gyerekek sokkal engedetlenebbek voltak, mint azok, akiket csak szavakkal irányítottak a szüleik.

Csak egy kérdés merül fel az egésszel kapcsolatban: miért él ilyen erősen a szülőkben a fenekelés kényszere, hogy hivatalosan be kell tiltani? Miért tanítják a gyerekeket arra, hogy rendben van, hogy kezet emelnek másokra csak azért, mert nem azt csinálják, amit anya vagy apa akar? Aztán meg, ha követi a gyerek ezt a példát, és megveri egy iskolatársát, akkor otthon kap egyet a fenekére, mert ilyet nem szabad csinálni? Mivel úgy tűnik, a gyakorlatban a többség még mindig így működik, ezért örömmel üdvözöljük a francia mintát, és reméljük, egyre több országban betiltják a testi fenyítést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top