nlc.hu
Otthon
Vadmacskát fotóztak a Visegrádi-hegységben

Úgy tűnhet, ez a vadmacska kiszúrta, hogy figyelik – fotó

A vadmacska fokozottan védett faj, aminek védelmére itthon külön program született.

Az ország fokozottan védett faja, a vadmacska egyik példányát kapta lencsevégre a Visegrádi-hegységben a Vadmacska Fajmegőrzési Program keretén belül kihelyezett vadkamera. A kameracsapdát még februárban helyezték ki a Visegrádi-hegység egy zavartalan észak-keleti völgyében, a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében álló, a Duna-Ipoly Nemzeti Park részeként védett erdőben, lakott településektől távol.

A faj a hibridizáció, tehát a vad- és házimacskák kereszteződése miatt erősen veszélyeztetett, a fajmegőrzés pedig az erdei ökoszisztéma szabályozása és a biodiverzitás megőrzése érdekében is fontos. Az őshonos ragadozófajok – mint például a vadmacska – eltűnése megbonthatja az élőhelyeken kialakult ökológiai egyensúlyt, ami komoly károkhoz vezethet.

Mint azt Biró Zsolt és Burányi Virág, a Budakeszi Vadaspark vadmacska gondozója is hangsúlyozta, éppen ezért fontos az őshonos ragadozók még fellelhető, gyakran elszigetelt vagy genetikailag erodált (lepusztult) populációinak védelme, genetikai frissítése. Sőt, szó van a már kihalt populációk újraalapozásáról, a repatriációról, azaz visszavadításról is.

vadmacska

Fotó: Budakeszi Vadaspark

 A kisméretű és rejtőzködő viselkedésű vadmacskáknak jelentős szerepük van az élőhelyi dinamika és a sokféleség fenntartásában, ám a vadmacska-populációk száma alacsony Magyarországon. Többnyire az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, Belső-Somogyban, a Dunántúli-dombság, a Mecsek és a Villányi-hegység, valamint a Körösök vidékén, a Dráva és a Tisza ártéri területeiről ismert.

 A 2021-ben indított Vadmacska Fajmegőrzési Program az 1974 óta védett, 2012-óta fokozottan védett, veszélyeztetett faj kutatását, fennmaradását és védelmét tűzte ki célul. Küldetése a vadmacska védelme, genetikai tisztaságának feltérképezése, rejtőzködő életmódjának tanulmányozása a Pilis, a Visegrádi-hegység és a Budai-hegység területén.

Vadmacska a Tripsdrill vadasparkba

Vadmacska a Tripsdrill vadasparkban, a baden-württembergi Cleebronnban 2018. november 19-én. (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

A program keretében a szakemberek kihelyezett vadkamerák segítségével vizsgálják a vadmacskák előfordulását, a populációkat és a megfigyelhető hibridizációt. A kutatás fontos eleme a genetikai vizsgálathoz szükséges szőrminták és gázolásból származó tetemek gyűjtése, elemzése, továbbá a hosszú távú elképzelések között egy szaporító állomás felállítása is szerepel.

(via MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top