Kritika az Együtt kezdtük című magyar filmről

Generációs filmnek nevezzük azokat az alkotásokat, melyek egy csapatnyi egy generációhoz tartozó emberke bemutatásán keresztül rá tudnak mutatni egy teljes generáció életérzésére, örömeire, problémáira, kétségeire és úgy általában arra, hogy milyen érzés volt akkor és ott ahhoz a generációhoz tartozni. Az Együtt kezdtüket nézve gyorsan érezzük, hogy az alkotói maguk is generációs filmben gondolkodtak, de mintha elbizonytalanodtak volna útközben, és azon kezdtek el gondolkodni, hogy

Márpedig a film fő helyszíne egy balatoni esküvő, az esküvő pedig tökéletes lehetőséget ad, hogy néhány alkesz- meg szexpoént bedobjanak nekünk, amit nem is mulasztanak el. Ettől azonban sérül a film őszintesége, szinte érezzük, ahogy az alkotók patikamérlegen számolgatják, hogy mennyi karakterdráma, mennyi humor és mennyi érzelem kell ahhoz, hogy a filmjük ugyan generációs film is legyen, de azok is szórakoztatónak találják, akik csak azért váltanának rá jegyet egy plázában, hogy egy jót röhöghessenek szombat este. Sajnos fennáll a veszélye, hogy az elkészült film ilyenkor a két szék közé esik, és kisebb csoda, hogy az Együtt kezdtük nem ennek esik áldozatul.

Hazamegy a fiatal

Nagyszájú, nagyfarkú ex-pornós keresi a nőt, aki eltartaná

2011-ben járunk, az osztály épp elballagni készül. Akinek mostanáig nem jött össze azzal az osztálytársával, aki iránt érez valamit, még itt egy utolsó alkalom, hogy megpróbálhassa. A túlfűtött érzelmek és jelentős mennyiségű alkohol kombinációjából egy emlékezetes este bontakozik ki, megismerünk közel tucatnyi fiatalt, hogy aztán nem sokkal később ugorjunk is az időben, egyenesen 2021-be. Immár Londonban járunk, ahol a tíz éve az osztálytársnőjével hoppon maradt srác, Marci immár egy menő londoni bárban pultozik. Kiderül, hogy hamarosan haza kell utaznia, mert két volt osztálytársa épp házasodni készül, és ő is hivatalos az esküvőre, ahol nemcsak a legjobb haverja, a balhés Ádi lesz ott, hanem a gimis szívszerelme, Franciska is.

Fotó: Intercom

Londonban alig időzünk, hiszen a film a főszereplőjével együtt már repül is tovább Magyarországra, hogy egy rövid fővárosi kitérő után menjünk mi is Badacsonyba, ahol ismét összejön a díszes társaság. Mindenki igyekszik a legjobb formáját hozni, a régi érzelmek újfent felizzani látszanak, és a régi sérelmek sem párologtak el teljesen az évek során. Az Együtt kezdtük innentől kezdve gyakorlatilag az esküvőn, illetve még az esküvő másnapján játszódik, és a szereplők közti kapcsolatuk folyamatos alakulásán túl más érdemleges nem történik benne.

Együtt kezdték

Ez azonban egyáltalán nem baj, hiszen egy generációs filmben általában nem a gördülékeny cselekményen van a hangsúly, hanem az emberi érzelmeken, a szereplők közti interakciókon és azon, hogy kiöntsék egymásnak a szívüket arról, hol is tart valójában az életük. Eleinte szinte mindannyian maszkot hordanak, és próbálják a lehető legjobb formájukat mutatni a többiek előtt, de ahogy egyre több időt töltenek együtt, úgy hullanak le ezek az álarcok, és úgy derül ki róluk, hogy mi van velük, és hogyan érzik magukat mostanában. Bár Marci személyében a filmnek ugyan van kiemelt főszereplője, az ő karaktere csak egy leheletnyivel fontosabb és kiemeltebb a többieknél, az Együtt kezdtük alapvetően egy csapatfilm, és abban kétségtelenül jól vizsgázik, hogy a bő másfél órás játékideje alatt be tud mutatni közel egy tucatnyi karaktert úgy, hogy egyszer sem zavarodunk össze a sok fiatal arc láttán, ugyanis mindannyian kellően karakteresek ahhoz, hogy elsőre megjegyezzük őket.

Ez jórészt a nagyszerű szereplőválogatásnak köszönhető. A film egyik nagy erénye, hogy tényleg friss arcokkal van teli, a főszerepeket olyan színészek alakítják (különösen Kövesi Zsomborra, Mészöly Annára és Koós Boglárkára hívnám fel a figyelmet, de a többiek is jók), , akiket még vagy nem láttunk filmszerepben, vagy csak valamilyen nagyon apró munkában. Mivel nem kötünk hozzájuk korábbi filmeket/alakításokat, rögtön elhisszük a karaktereiket, ahogy azt is, hogy ők együtt egy erős közösséget alkotnak, akiket számos közös kaland köt össze (ehhez hozzájárul az is, hogy a színészek nyilván szintén korábbról is ismerték egymást). Aki pedig a jól ismert magyar színészarcokra vágyik, az is megkapja a magáét, mert kisebb szerepekben Mucsi Zoltánt, Pálmai Annát, Szabó Simont és Péterfy Borit is láthatjuk, bár a fiatalok elől a reflektorfényt közülük csak Mucsi viszi el az após szerepében egy-egy jól sikerült beszólással.

Kirúgták a rendezőt?

Vakációzó milliárdosok a saját hányásukban fetrengenek, és ezt öröm nézni

Sajnos Boros István, és a szomorú sorsú A besúgó alkotójaként ismert Szentgyörgyi Bálint forgatókönyve sosem ás elég mélyre a generációs problémákban. Érinti többek között azt, hogy milyen érzés külföldre költözni, és otthon hagyni a családot és a barátokat, ahogy azt is, milyen nehéz fiatalon elköteleződni, sőt még abba is belemegy, hogy érjünk el bármit is az életben, ha gimisként zaklattak minket, jó eséllyel ugyanazok az emberek sok évvel később is ugyanazt fogják csinálni, mert úgy gondolják, hogy ezek az adott szerepek, amiket követniük kell. Ezekről mind mesél az Együtt kezdtük, de sosem születik belőlük igazi dráma, netán egy nagyon érzelmes, elgondolkodtató jelenet, ehelyett előhoznak inkább egy apósviccet, netán egy kikapós felszolgálónőt vagy egy leitatott, egész éjjel a wc-ben hányó angol vendéget, hogy azok is kapjanak valamit, akik nem gondolkodni meg érezni akarnak a moziban, csak nézni valami könnyedet és röhögőset a popcorn-kóla kombó mellé. Elsősorban a csodás színészgárdának, valamint Kerékgyártó Yvonne rendezőnek köszönhető, hogy a film mégsem hullik darabjaira, és ugyan felemás élmény, amit látunk, és biztosan nem lesz a mostani harminc körüli generáció kultfilmje, de legalább viszonylag jól szórakozunk. Egészen az utolsó tíz percig.

Fotó: Intercom

Az utolsó tíz percet nézve azt éreztem, mintha kirúgták volna a rendezőt, és valami nevenincs reklámfilmest ültettek volna a helyébe, hogy forgasson egy imázsfilmet a Balatonról és Magyarországról. Az Együtt kezdtüknek gyakorlatilag elfelejtettek normális befejezést írni, helyette egy zenés montázsban kerekítik le minden szereplő sorsát, mindezt olyan ultragiccses képi világgal, hogy a néző tényleg azt érezheti, hogy itt a Magyar Turisztikai Ügynökség ugrott be az alkotók helyett, hogy megmutassa, érdemes itthon maradni, mert Magyarország sokkal frankóbb hely, mint London, és itt még sikeres borász is lehet az emberből. Ebben a montázsban még Marci karakterét is sikerült úgy felöltöztetni, mintha egy reklámfilmes fiatal borász lenne, én pedig csak ültem tátott szájjal a moziban, és néztem, hogyan lehet ilyen merényletet elkövetni egy film ellen, ami kilencven percen át még egész jól tartotta magát.

Az Együtt kezdtük már látható a magyar mozik műsorán.