Répceszemere egy kis falu Szombathely közelében. Skultéty Ágota egyéves kislányával, Emíliával volt otthon, és mint sok kismamát, őt is magával ragadta a kézművesség. Szalvétatechnika vagy varrás helyett azonban a horgolást választotta.
“Szerettem volna valami szépet készíteni Emíliának – vallja be Ágota. – Először kötni próbáltam, a szomszéd néni segített, de arról hamar kiderült, hogy nem nekem való. Valaki ajánlotta a horgolást, mint könnyebb technikát – először a YouTube-ról tanultam, aztán különböző mintákat kerestem. Eleinte a jeleket sem értettem, azt is meg kellett tanulnom. A közösségi médiában csatlakoztam csoportokhoz, nagyon segítőkészek az emberek, a közös hobbi összehozott minket. Itt találkoztam a szándékkal, hogy másoknak segítsünk örömet okozni a munkánkkal.
Az a csoport daganatos gyerekeknek készített vidám sapkákat, hogy a kicsik ne éljék meg annyira tragikusan, hogy elvesztették a hajukat. Felvettem a kapcsolatot a szombathelyi kórházzal, ahol nagy örömmel fogadtak. Egyedül azonban nem tudtam volna véghez vinni a tervem, ezért barátokat, ismerősöket kerestem magam mellé. Akkor még nem tudtam, hogy közel négyszázan leszünk hamarosan…
Ágota munkáját a kórházi dolgozók és a hálás szülők első perctől támogatták, elárulták a gyerekek kedvenc színét, megadták a méretüket, életkorukat. A sapkák mellé aztán kisebb ajándékok is készültek; kitűző, játék. A következő projektben a szombathelyi Összefogás a mosolyért Egyesület által szervezett rendezvényre készítettek körülbelül 2000 mosolyka kitűzőt.
Térképen a kezdeményezéshez csatlakozók
“Hihetetlenül büszke vagyok a csoport tagjaira, ezt a darabszámot rekordidő alatt sikerült összehozni. A tagok segítségével ezen felül sem érkeztem üres kézzel, kisebb ajándékokat, amigurumikat tudtam adni a jelenlévőknek – emlékszik vissza Ágota.
|
Mi az amigurumi? Ez egy japán technika, a szó horgolt vagy kötött, kitömött játékot jelent. A mozgalom 2003-ban indult, és egyre népszerűbb. Elsősorban állatokat készítenek ezzel a technikával, az eredeti figurák aránytalanul nagy fejjel és bájos arccal készültek el, de ma már mindenki úgy tervezi meg a testet, ahogy jónak látja. |
Az is jó érzés, hogy a kislányom hamar megértette, hogy a postás bácsi nem neki hozza a csomagokat, ha sapkát kötök, nem neki készül, az ajándék figuráktól is meg kell válni. A férjem is támogat, hol fonalért szalad, hol vállalja, hogy sofőrködik és az elkészült holmikat szállítja el. Néha lelkileg a legnehezebb, látni más sorsokat, szenvedést, fájdalmat – ez a legkevesebb, amit meg kell tennem.
A színek nagyon fontosak!
Tavasszal az anyuka felkereste a rumi speciális iskola igazgatónőjét. Az intézményben autista, Down-szindrómás gyerekek is élnek – számukra különösen fontosak a színek, a finom tapintású anyagok. Először ide is sapkákat vittek volna ajándékba, de hamar kiderült, hogy a valaha kastély épületét szigorú műemlékvédelmi szabályok kötik, és a bentlakásos gyerekek hófehér falak között töltik a mindennapjaikat. Ekkor jött az ötlet, hogy legalább az ágyuk legyen színes, ágytakarókkal fogják őket meglepni.
Mindezt karácsonyra időzítették, hogy eggyel több személyes ajándék jusson a gyereknek. Ez a munka már nagyszabású volt, 75 ágytakarónak kellett elkészülnie, időre. Ha csak egy is hiányzik – meghiúsulhat az átadás, hiszen olyan nincs, hogy egy kisgyerek kimarad, míg a többi ajándékot kap. A csoport vállalásait Ágota táblázatban vezette a számítógépén, a postás nem győzte kihordani neki a csomagokat. Érkezett kész takaró, de volt, aki az összevarrást nem tudta vállalni, csak a mintanégyzetekből horgolt tucatnyit.
A takarók összehorgolása rémálom – nevet Ágota –, én sem szerettem, de muszáj volt. A legnehezebb akkor, amikor több ember munkáját kell egybehangolni – van, aki szorosan horgol, van, aki lazán, van, akinek a négyzete 15 cm, a másiknak 20. Mégsem adtam fel, mert az lebegett előttem, hogy valakinek ez nagyon nagy örömet fog adni.
Fotók a rumi speciális iskolából
“Én magam két takarót tudtam elkészíteni egyedül, de volt olyan csoporttárs, aki ötöt küldött. A legtöbben kezdők, mint én, a kezdeményezés miatt tanultak meg horgolni. Ha valaki elakad, csak ír egy üzenetet a falra, és rögtön jön egy segítőkész válasz!”
“Ha horgolok, nem a saját problémámon agyalok”
A szombathelyi Csergő Ilona, Ica profinak számít a csoportban. Egész kiskora óta kézimunkázik, anyukájától tanult meg horgolni. Annak idején a menyasszonyi, de még a kismamaruháját is maga kötötte, három lányát csodaszép holmikkal látta el. Az unokák miatt kezdett újra intenzíven alkotni, az amigurumi technikát miattuk sajátította el.
“A horgolás csodálatos terápia – mondja Ica –, amíg számolom a szemeket, nézem, hogy fél pálca vagy két pálca, nem gondolkozom a saját problémáimon. Amikor a csoporthoz csatlakoztam, voltak problémáim, de az, hogy másokon segíthettem, még ezen is átlendített. Munka mellett, főleg éjjel horgolok, ha kifogyok a fonalból, volt már, hogy valamelyik csoporttárs segített ki.”
Németh Henriett szintén alapító tagnak számít, Ágota régi ismerőse, első szóra csatlakozott a mozgalomhoz.
Szenczi Krisztina a rumi intézmény igazgatóhelyettese (balra), Skultéty Ágota (középen, piros ruhában) és Németh Henriett, kislányával (jobbra), a rumi speciális iskolában.
“Kötni még anyukámtól tanultam gyerekkoromban, horgolni majd két éve tanultam meg a netről, egy másik jótékonysági csoport kedvéért – meséli Heni. – Nagyon szeretek alkotni, szerencsére az öt és fél éves kislányom is értékeli, az alapokat már ő is tanulgatja. A fonalak nagy része saját maradékos, de sokan ismerik a hobbim, és mióta rászoruló gyerekeknek készítünk sapikat, takarókat, fonalat kaptam adományba. Egy takaró nálam 2-3 hét alatt készült el, mivel csak esti altatás után van időm horgolni, illetve néha hétvégén tudok lopni rá egy kis időt. Általában szól a tévé közben, van, amikor csak zenecsatorna, néha filmet nézek fél szemmel.
A fonalakat színcsoportonként szétválogatva tartom, így könnyebb a választás. Régebben dobozokban voltak, de nemrég új lakásba költöztünk, és meg tudtam valósítani az álmom, a franciaágy alját »rácsoztuk« be, oda kerültek. Mintával tele vannak a különböző horgolós csoportok, de általában nagyinégyzetekből készítem a takarót, csak a színeket variálom. Az, hogy esetleg vásárolt plédeket vigyünk, meg sem fordult a fejemben. A kézzel készített dolgok egyediek, személyre szabottak, és persze nem utolsósorban belehorgoljuk a szívünket-lelkünket! Elmondhatatlanul felemelő érzés látni, amikor egy rászoruló/beteg/sérült gyermek ölelgeti, puszilgatja az általunk készített takarót, sapkát, vagy éppen a mosolykáinkat, amivel ez az egész csoport indult.” Heni munkája is kellett ahhoz, hogy a 75 takaró elkészüljön, az átadáson annyira megható pillanatokat éltek meg, hogy az adományozást nem tudják abbahagyni.
Ragtapaszra rajzolt figurát helyett horgolt apróságok
Póta Lászlóné, Andrea több mint fél éve csatlakozott a csoporthoz Budapestről. Mindig is megviselte őt a kemoterápia utáni gyerekek szenvedése, és kereste a lehetőséget, hogy valahogy boldoggá tegye őket. A Tűzoltó utcai Haemotológiai Ambulancián ismert egy nővért, aki naponta 30-50 kisgyerektől vett vért.
A gyerekek könnyeit az ott dolgozók sokszor csak ragtapaszra rajzolt mintával tudták elapasztani, vagy felfújták a gumikesztyűt egy pillanatnyi bolondozásért, hogy a fájdalom elviselhetőbb legyen. Ekkor jött az ötlet, ha horgolt mosolykát, majd később állatfejeket adnak le az osztályra, van egy apró ajándék, aminek a gyerekek örülni fognak.
Póta Lászlóné, Andrea a Tűzoltó utcai Haemotológiai Ambulancián
A dobozok hetente kiürülnek, de mindig van, aki elküld 30-50 darabot, hogy legyen miből pótolni.
“A csoport tagjaként én is folyamatosan vállaltam valamit, de az is előfordult, hogy nekem küldtek csomagot, hogy az általam támogatott osztályra jusson az ajándékokból – meséli Andrea. – Nagyon jó érzés megtapasztalni a kölcsönösséget, az odafigyelést, a közös célért való küzdést. A macifejek mellett kis pomponokat, gumira rögzített karkötőket is készítek, amiket a kislányok nagyon-nagyon szeretnek. Folyamatosan böngészem a mintákat, hogy meg tudjam ezeket az ismeretlen gyerekeket lepni valamivel.”
A csoport nem lankad, már egy ideje az új ötleten dolgoznak. Igaz, Ágota a második kisbabáját várja, és próbál kevesebbet vállalni, de a munka dandárját még mindig ő végzi, koordinálja a csapatot. Most az érdi Lea anyaotthonba készülnek takarók és sapkák.
