Mivel kilenc éve nem emelkedett az öregséginyugdíj-minimum, ellenben a minimálbér követte az inflációt, ezért az elmúlt években több mint százötvenezer gyerek esett el az iskolai ingyenétkezéstől és a térítésmentes tankönyvektől – írja a Magyar Nemzet.
A rászoruló gyermekek szociális ellátása közül több az öregséginyugdíj-minimumhoz van kötve, ilyen például a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, amivel jogosulttá válnak az ingyenes étkezésre a bölcsődében, az óvodában és az általános iskolában, valamint ötvenszázalékos étkezési kedvezményre a középfokú oktatási intézményekben
Ám mivel az infláció növekedésével a minimálbért is emelte a kormány, ellenben a nyugdíjminimum nem változott, rászorulók tömegei estek ki a kedvezményezetti körből. A Magyar Nemzet szerint már ott tart a helyzet, hogy a minimálbérből élő, egyedülálló szülő gyermeke nem jogosult a kedvezményre, ahogy az a kétgyermekes család sem, ahol a szülők minimálbért keresnek. Ők ugyanis már pár ezer forinttal meghaladják a kedvezmény küszöbét.
A statisztikai adatokból is látszik a csökkenés: míg 2010-ben még 598 ezer gyermek volt jogosult rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, 2014-ben már ennél több mint százezerrel kevesebb, csupán 494 ezer. 2015-ben már csak 442 ezer gyereknek járt a kedvezmény. A tavalyi adatok nem állak még rendelkezésre, de azt tudni lehet, hogy a nyugdíjminimum sem tavaly, sem idén nem emelkedett.
Az öregségi nyugdíj legkisebb összege 2008. január 1-je óta 28 500 forint.