nlc.hu
Aktuális
Megérkeztek Magyarországra 2017 legropogósabb konyhatrendjei!

Megérkeztek Magyarországra 2017 legropogósabb konyhatrendjei!

Az idei Konyhakiállításon olyan világújdonságok mutatkoznak be, mint az első érintőajtós sütő vagy az egymással kommunikáló főzőlap és elszívó. És HURRÁ, debütálnak az elfoglalt konyhatündérek megmentői is: az okos háztartási készülékek, amelyek szinte helyettünk főznek! Szóval, kedves lakberendezési hedonisták, építkezés és lakásfelújítás előtt állók, gasztrorajongók: most jön a ti hétvégétek. Március 3-a és 5-e között vár a Budapest Aréna!

Nincs olyan, hogy túl kicsi – Tárolás mesterfokon

Az idei év egyik legizgalmasabb újdonsága, hogy a bútorgyártók különös figyelmet szentelnek az esztétikum és a dizájn mellett a praktikus megoldásoknak, főként a tárolást illetően. A konyhaszekrények belső kialakításának köszönhetően eltűnik a káosz a polcokról és fiókokból. A “kis helyen minél több dolgot” elve érvényesül, de kizárólag az átláthatóság szem előtt tartásával, úgy, hogy mindig tudd, hová kell nyúlni a paradicsomkonzervért.

Megérkeztek Magyarországra 2017 legropogósabb konyhatrendjei!

Csodaszép konyhák a láthatáron – Hódít a monokróm

Praktikum ide, praktikum oda, az apró tárolóegységek és trükkösen nyíló ajtók nem válhatnak a szépség kárára. Az egyszerűség eleganciáját már tavaly is jól érzékelhettük a főzőhelyiségek terepén, de 2017-ben még nagyobb hangsúlyt kapnak a harmóniát sugárzó enteriőrök. A tervezők egy szín több árnyalatával teremtenek elegáns és változatos miliőt. Aki kételkedne, annak érdemes lesz ellátogatni az idei Konyhakiállításra, hiszen a gyártók élőben bizonyítják, hogy a monokróm sok minden, csak nem unalmas.

Megérkeztek Magyarországra 2017 legropogósabb konyhatrendjei!

Az érintés erejével – Minek a fogantyú?

Nagyanyáink el sem tudták volna képzelni a mindennapjaikat a tárolószekrényekre szerelt fogantyúk nélkül. És nem is olyan rég a sütőajtón vagy a hűtőszekrényen is ez a kiálló kallantyú jelentette az egyetlen fogást. A letisztult vonalvezetés érdekében azonban nagyon sok gyártó fejlesztett olyan push-open rendszereket, amikkel minden érintésre nyílik. Egységes felületek és könnyebb tisztíthatóság.

Csak szépen, okosan – Smart Technológia a konyhádban

Kétség sem férhet hozzá, hogy hazánkban is egyre terjednek az okosotthonok megteremtésére szolgáló technológiai újdonságok, melyek között kiemelt szerepet kap a lakás egyik központi területe, a konyha. Ma már egyáltalán nem futurisztikus ábránd, hogy a hűtőszekrényünk bevásárol helyettünk, a gyártók felkészültek, így a nagyközönség számára is elérhetőek a smart technológiával készült háztartási gépek. Az idei Konyhakiállításon vár rád az első érintőajtós sütő és az egymással kommunikáló főzőlap és elszívó, a Bluethooth technológiával vezérelt eszközök, a beépített hangszórók vagy színváltoztató fények. Végül pedig az egyik kedvenc, az olyan okos háztartási készülék, amihez csak az alapanyagokat kell beszerezned, és magától elkészíti az ételt.

Megérkeztek Magyarországra 2017 legropogósabb konyhatrendjei!

Lesd el a trükköket, egyenesen a profiktól!

Hiba lenne kihagyni Gianni legújabb olasz receptjeinek bemutatóját, Márk Szonja citrompitéjét, Borbás Marcsi legféltettebb gasztrotitkait, Bede Robi olasz belsőségeit, és Jókuti András és Bíró Lajos közös csodacsirke-bemutatóját, hamisítatlan Bocuse D’Or hangulatban.  Érdemes előre regisztrálni a www.konyhakiallitas.hu oldalon, mert konyhabútor és konyhagép is van a nyeremények között, az egyik szerencsés pedig egy különleges telefonfülke-hűtőszekrénnyel dobhatja fel otthonát.

Olvass még több cikket konyha témában itt, az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top