nlc.hu
Sztárok
Takács Zsuzsi baklövése

Takács Zsuzsi baklövést követett el, rajta nevet az egész net

Takács Zsuzsi vicces sztorival rukkolt elő.

Takács Zsuzsi és Zámbó Krisztián nemrég bejelentették, amit sokan még csak sejtettek, hogy újra egy párt alkotnak, Zsuzsika pedig egy vicces sztorival is előrukkolt – szúrta ki a Bors.

(Fotó: Sajtóklub)

Fotó: Sajtóklub

„Tegnapelőtt hajnali 4 óra környékén, forgatás előtt, gondoltam, megmosom a hajam, legyen szép, frissen mosott. Vittem magammal a kávémat, hogy valamennyire felébredjek hajmosás közben és csak úgy félálomban benyúltam a szekrénybe, ahol általában a samponokat, balzsamokat tárolom. Kicsit rajta hagytam a hajamon, megiszogattam a kávémat, megszárítottam a hajamat és olyan furcsa állagú lett, de már nem volt időm még egyszer megmosni. Még ki is tettem videóba, hogy milyen szép göndör lett. Most nézem, hogy ezzel sikerült hajat mosnom” – mondta Zsuzsika, majd amikor felemelte a dobozokat, akkor lehetett látni, hogy az egyik valójában egy kutyasampon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top