„Egyszer valaki azt mondta nekem, fesd le az érzéseidet! Próbáld meg elengedni Őt úgy, hogy lefested, amit érzel! Lefestettem remegő kézzel, ráadásul rajzolni sem tudok, azért nem lett tökéletes. De nekem így jó! Teljesen soha nem fogom elengedni! Patrik a kisfiam volt, bennem növekedett, ő hallotta először belülről dobogni a szívem, rövid kis élete alatt mellette voltam minden pillanatban, amikor csak lehetett. Az utolsó perceiben viszont nem lehettem vele, talán emiatt nem megy könnyen az elengedés! De a szívünkben tovább él!”
– Balázs Bernadett kisfiának.
Október 15-én, a perinatális gyász világnapján azokra a babákra emlékezik a Babagenetika Egyesület, akiket a várandósság alatt, a szülés körül vagy csecsemőkorukban veszítettek el. A szervezet célja, hogy az Átsuhanó babák kiállítással segítse a családok gyászának feldolgozását, érzékenyítse a társadalmat a babagyászt átélők támogatására. Az idén harmadik alkalommal megrendezett Átsuhanó babák kiállítás olyan érintett családok és hozzátartozóik alkotásait mutatja be, akik sajnos már átéltek hasonló veszteséget. Az alkotások között olyan képeket láthatunk, amelyeket ők festettek, horgoltak, vagy éppen kiírták magukból gondolataikat és vers vagy üzenet formájában papírra vetették.
Pap-Dávid Katalin: Korai vetélés
Van, hogy maga a szivárványtestvér (a veszteség után született babák/gyerekek) rajzolja meg „angyaltestvérét”, hiszen fontos, hogy a korosztályuknak megfelelően, de beszélni tudjunk velük erről a témáról. Idén közel hatvan pályamű érkezett, ami azért is nagy szám, mert a perinatális gyász még mindig tabunak számít, azonban a téma kifejezése, megjelenítése lehetőséget ad a környezetnek is az empatikus segítésre. Ez sokszor egyet jelent a jelenléttel, az értő figyelemmel, a rendelkezésre állással vagy egy öleléssel. A megosztás, az önkifejezés magát a feldolgozást is segíti.
Nyolcgyermekes édesanya, öt született gyerekkel
Sevcsik M. Anna nyolcgyermekes édesanyának tartja magát, hiszen nyolc kisbabával volt várandós, de csak öt született meg. Anna a vetélései során számos bagatellizáló, sőt bántó, hibáztató kijelentéssel találkozott, ám megtapasztalta azt is, milyen ereje van a pozitív kommunikációnak, biztatásnak, egy kedves érintésnek. Miután látta, hogy más nők is hasonló tapasztalatokat éltek át ebben a nehéz időszakban, létrehozott egy weboldalt, amihez olyan hiteles testi és lelki szakértők csatlakoztak, akiknek szintén szívügyük az empatikus, ítélkezéstől mentes, objektív segítés a várandósság során. A Babagenetika Egyesület 2015 óta széleskörű szakértői csapatával kíséri végig a családtervezés minden állomását a fogantatást megelőző időszaktól a várandósságon át egészen a gyermek megszületését követő csecsemőkorig.
Sevcsik Anna, a Babagenetika alapítója
„Van olyan édesanya, Ramóna, aki minden évben üzent eddig az ikreinek, akiket a 20. terhességi hétben veszített el. Idén megszületett a kisbabája, akit rárajzolt a most beküldött képre. Így lett kerek a történet. Ramóna anyukája is írt most egy verset az unokáihoz, ők családként fognak megjelenni az idei kiállításon.
A perinatális veszteség ugyanis nemcsak az anya, hanem az egész család vesztesége
– mondja az nlc-nek Sevcsik M. Anna, a Babagenetika alapítója.
Szívügyem beszélni a perinatális veszteségek férfiakat érintő oldaláról is, hiszen ők is veszteségélményen mennek keresztül ilyenkor, de másféle teherrel küzdenek, kevésbé tudják kimutatni az érzelmeiket, feladatuk leginkább az, hogy a nők támaszai legyenek. Ezért szerettem volna, ha a megnyitón is képviseltetik majd magukat férfiak. Végül Doffek Gábort hívtuk meg, akinek nagyon szeretem a cikkeit, és mindig empatikusan szólt hozzá a témához. Kiderült, hogy az édesapja, Dr. Doffek János több mint 40 évig volt a Rókus Kórházban szülész-nőgyógyász adjunktus, és szintén szívügye ez a téma. A megnyitón ő is feláll majd a színpadra a fiával” – avat be Anna.
Perinatális gyász
A perinatális gyász kifejezése alá tartozik a spontán vagy műtéti abortusz, a vetélés a várandósság teljes ideje alatt, a születés körüli, a szülés alatti halál, a halvaszülés és az újszülöttkori halál is. A perinatális gyász a komplikált gyász egyik jelensége, mivel a gyász folyamata bármelyik szakaszban könnyen megakadhat, felborulhat. A perinatális gyász témáját kevésbé tanulmányozták, és ez az egyik legnehezebben feldolgozható veszteség, holott a nők 35 százaléka él át perinatális veszteséget élete során. Vannak ma már dúlák, akik nemcsak a születésnél, de a baba elengedésénél, a veszteségélmény feldolgozásában is tudnak segíteni a szülőknek. Róluk egy korábbi cikkünkben írtunk.
„Nagyon nehéz úgy támogatni az anyát, hogy közben nem érzékenyülünk el”
Ebben az évben a kiállítás egyik különlegessége, hogy az Egyesület az egészségügyi és segítő foglalkozású szakembereket is megszólította, hogy üzeneteikkel ők is jelenjenek meg a kiállításon. Ez által támogatásukat, empátiájukat is éreztetni tudják az érintettek felé. Az ötlet Rados Katalin szülésznő, perinatális szaktanácsadóé volt. „Mi is megérintődünk, amikor veszteség éri a szülőket, egy kisebb gyászfolyamat bennünk is megindul. Lehet, hogy rövid ideig ismerjük az anyát, de ha kísérjük, valamennyire belefolyunk az életébe. Nagyon nehéz úgy támogatni az anyát, hogy közben nem érzékenyülünk el, hogy a szakmai vonalat is képviseljük a szülőszobán.
Rados Katalin szülésznő, perinatális szaktanácsadó
Mégis valahol bennünk is megszületik vagy meghal az a kisbaba
– mondja Rados Katalin, aki bár többes számban beszél, tudja, hogy nem minden egészségügyi dolgozó mutatja ki ezt a beleérző képességet, de szerinte az együttérzés mindenkiben megvan. Ezért szerette volna, ha a részvét megjelenik a szakma részéről is. – „Jött üzenet csecsemőgondozótól, ápolótól, neonatológustól, szülész-nőgyógyásztól, pszichológustól. Azok, akik jelen vannak, és akik utána segítenek az anyáknak, mindannyian képviselik magukat a kiállításon.”
Sevcsik Anna hozzáteszi, akármilyen negatív tapasztalatok is vannak az egészségügyi dolgozók kommunikációjával, bánásmódjával kapcsolatban a szülés körül, nekik is hatalmas szükségük lenne támogatásra. A változáshoz nemcsak a rossz tapasztalatok megjelenítésére lenne szükség, hanem ezeknek a szakembereknek a felemelésére is, a jó gyakorlatok megmutatására. Anna szerint az egészségügyi dolgozók nehéz helyzetben vannak, hiszen nem kapnak szupervíziót a munkájukhoz, és az egyetemen sem oktatják őket a megfelelő kommunikációra. Ezek a pozitív példák, amelyek a kiállításon is megjelennek, viszont a saját kollégáikra is hatással lehetnek.
A képzésbe nincs beépítve a megfelelő kommunikáció, de a szülés körüli megélésekkel kapcsolatos segítségnyújtás lehetőségei sem.
„De nemcsak szupervízió, intervízió sincsen, amikor kollegiális kapcsolatban lévők ülnek le egymással szupervíziót tartani, megbeszélni a dolgokat. Azt gondolják, majd elmúlik, de nem fog, mert mint minden gyászfolyamat, dolgozni fog bennük ez az élmény” – mondja Rados Katalin.
A megtartó közeg
Idén végképp nem lehet a téma mellett elmenni, hiszen a Babagenetika Egyesület kezdeményezésére az idei kiállítás kültéri eseménnyé nőtte ki magát, és az alkotások Budapesten a Városháza Parkban lesznek láthatóak október 15. és 21. között.
„A támogató közeg egy ilyen veszteség kapcsán is nagyon fontos, mégis sokan nem merik felvállalni az érzéseiket. A kiállítással pont azt szeretnénk reflektálni, hogy a téma létező dolog, ne akarjuk elnyomni. A szülőknek ugyanúgy meg kell élniük a gyászt, de a testvérek, a családot körülölelő emberek sem maradhatnak ebből ki.
Azt szoktam mondani, ez olyan, mint a hagyma héjai: ott van belül a veszteséget átélő család, erre jönnek rá a távolabbi hozzátartozók, majd az egészségügyi dolgozók, a segítő foglalkozásúak, végül a társadalom. Ez így egyben egy megtartó közeget tud adni a családnak ahhoz, hogy elinduljanak a feldolgozás folyamatában
– mondja Katalin, aki szerint egyáltalán nem mindegy az sem, hogyan indulnak neki az útnak a szülők, hiszen ha már a szülőszobán is megvan ez a támogatás, akkor az hosszú távon is nagy segítséget jelent majd, kihatással lehet a párkapcsolat minőségére, sőt a későbbi gyermekvállalás sikerességére is. – Volt olyan vetéléskísérésem, amikor úgy tudtam az édesanya figyelmét terelni a vetélés közben, hogy csak akkor eszmélt föl, amikor már megtörtént. Volt olyan is, aki kacagott közben valamin, és a nevetése csak akkor fordult át sírásba, amikor lezajlott a vetélése, és erre ráeszmélt. Lehet így is.”
Mindenki más módon dolgozza fel a veszteséget: valaki kimondja, valaki inkább egyéb önkifejezési lehetőségekhez, művészetterápiás eszközökhöz nyúl. A szülésznő azt mondja, őt épp az a sokféleség érinti meg, hogy kiből mit vált ki a veszteség, ahogy az is szépen megjelenik, mennyire másként beszélnek erről az édesanyák a feldolgozási folyamat különböző fázisaiban.
A kiállítás megfoghatóvá teszi ezt a sokszor megfoghatatlan veszteséget, és megerősíti, hogy ezek a babák igenis ott voltak, vannak, és mindig is ott lesznek a család életében.
Az alkotások Budapesten a Városháza Parkban lesznek láthatóak október 15. és 21.-e között. A kiállítás hivatalos megnyitóját 15-én 14.00 órától tartották a helyszínen, ahol megszólaltak szakmai és érintetti oldalról egyaránt.
