nlc.hu
Szabadidő
Meghalt Sallai Zsuzsa

Meghalt Sallai Zsuzsa, ultrafutó

54 éves korában elhunyt Sallai Zsuzsanna, ultrafutó.

Sallai Zsuzsa halálhírét lánya jelentette be egy Facebook-bejegyzésben. Az ultrafutó rengeteg ember példaképe volt, sokaknak adott erőt, mivel ő maga is lyukas szívvel született, 13 éves korában életmentő műtéten esett át, ám erős maradt és kiváló ultrafutó lett. 

Meghalt Sallai Zsuzsa, ultrafutó

Sallai Zsuzsanna 54 éves volt (Fotó: Facebook)Három éve írtunk regénybe illő életéről:

Jött aztán egy furcsa nap, 1980 telén, amikor 12 éves voltam. Anya két helyen is dolgozott akkoriban, hogy eltartson minket, apa már nem élt velünk, egy lakásban voltunk ketten. Nagyon rosszul voltam, fájt a mellkasom, alig bírtam levegőt venni. Úgy döntöttem, elmegyek a háziorvoshoz. Kivártam a soromat, mint kiderült, nem volt bent az én doktorom, egy helyettes rendelt.

Megvizsgált, újra meg újra hallgatta a mellkasomat, és a végén azt mondta, azon túl, hogy újra tüdőgyulladásom van, zsinórban harmadjára, meg kellene nézetni a szívemet, mert valami nagyon nincs rendben. Ezzel az információval baktattam haza anyukámhoz.

Zsuzsit megműtötték, ám szíve egész életében okozott számára nehézségeket. Végül negyvenöt évesen elkezdett sportolni, a spinning után kerékpárversenyen indult, majd a ház körüli futásból szép lassan eljutott az ultrafutásig. Férjével, Attilával négy gyermeket neveltek.

Zsuzsa az ötvenedik születésnapján ötven kilométert futott, minden évéért egyet. Kilométerenként tette le az addig cipelt terheket, ahogy ő mondja, szétszórta, kiszórta az Omszki-tó partjára, hadd vigye a szél.

A Blikk azt írja, hogy a sportolót  2018-ban diagnosztizálták mellrákkal, azóta küzdött a betegséggel, amely máj- és csontáttétet is okozott. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top