"A kézilabdában szépen összejátszunk. Ha például támadást indítunk, akkor nem önzően vezetjük a labdát egyedül, hanem sokat passzolunk egymásnak." A kalocsai hatodikosok igazi csapatjátékosok – és nem csak a sportban!
Kalocsán a Fényi Gyula Általános Iskola 6. a. osztályát látogattam meg, ahonnan az osztály egyik fekete hajú, élénk szemű fiúcskája, Andris levele érkezett az NLCafé kedvenc osztály pályázatára. A város rendezett, csinos utcájának elején az iskola előtt biciklik sorakoznak, belül tágas és fényes folyosókon át vezet az út az osztályterembe.
Filvig Ágnes osztályfőnök mutat be diákjainak, ahogy belépek, rengeteg érdeklődő és vidám tekintet szegeződik rám. 11-12 évesek a nebulók, illemtudóan felállnak, köszönnek, majd visszaülnek padjukba. A falon mindenhol magyar írók, költők tekintélyt parancsoló portréja díszíti a termet, szorzótábla és Magyarország térképe is látható.
Tiszta és rendezett terem, a hangulat is oldott, a légkör kellemes, rögtön látom, itt a tanulásra nagy hangsúlyt fektetnek.
Ági néni nagyon szereti az osztályát, büszke rájuk, nem véletlenül. Megannyi jelentős tanulmányi eredmény mellett ez a kis közösség az emberségben is jeleskedik. A kezdeti megilletődött perceket, amelyet az érkezésem okoz, Ági néni az ikrek bemutatásával oldja, később az eleven gyerekek is mesélni kezdenek.
“A hármas fiú ikrek olyanok, mint egy zsák bolha. Ketten közülük, mint két tojás, olyan egyformák, sokszor fejtörést okoz, hogy melyik is Zoárd, melyik Zalán – vallja be Ági néni, aki szégyelli, de nem tudja mindig elsőre megkülönböztetni őket egymástól, viszont az osztálytársaik megismerik őket. – Harmadikuk, Zétény egy kicsit más, hozzáteszem, hogy ő a villámhárító a másik kettő között. Nagyon aranyos gyerekek, mostanában egy kicsit csibészek.” A nyáron született fiúk ráadásul az Ikrek jegyében jöttek világra…
Két másik ikerpár is jár az osztályba, Kerubina Anna és testvére, Áron Timóteus is a nyári születésűek táborát gyarapítják. Anna nagyon kedves és közvetlen kislány, Áron kicsiny művész, a humán tárgyak iránt rajong.
Tamás és Péter a harmadik ikerpáros a hatodik osztályban, első ránézésre éppen annyi sejthető, hogy testvérek, de nem állapítottam volna meg, hogy ikrek, ha nem tudnám.
Andris írta a levelet az osztályról. Olvasta az interneten a kiírást, és esélyesnek találta magukat arra, hogy legalább egy jó helyezést elérjenek.
“Elég összetartóak vagyunk, sok csapatversenyben részt veszünk, sportmérkőzéseken és tanulmányi versenyeken is indulunk. Nemrég volt a kézilabdaverseny, nemsokára a városi kézilabdakupa lesz, ebbe az osztályunkból három gyereket válogattak be.
Olyan csapatot próbálunk megszervezni, ahol a tagok ismerik egymást, ezért jobban összetartanak. A mi kézilabdánkban sok a csapatjáték, szépen összejátszunk.
Ha például támadást indítunk, akkor nem önzően vezetjük a labdát egyedül, hanem sokat passzolunk egymásnak. Az eredményeink viszonylag jók, de ha nem érünk el olyan jó helyezést, akkor sem keseredünk el” – mesél az osztályról Andris.
Több kisebb történet is példázza a kalocsai osztály történetében a gyerekek egymás iránti segítőkészségét. Egy alkalommal Áron és Anna szanatóriumba kerültek, mert asztma gyanúja miatt kivizsgálásokon kellett részt venniük.
Ebben a néhány hétben minden nap e-mailben küldték el nekik a házi feladatokat a többiek.
A legtöbb levelet Bianka írta Annáéknak, akit már óvodás koruk óta ismernek, így olyan volt, mintha nem is hiányoztak volna…
Kiemelkedő teljesítményű gyerekek is járnak az osztályba, a tanár néni nagyon büszke rájuk. Áron, aki a humán tantárgyakból rendkívül jó, múlt héten a törökszentmiklósi országos vers- és prózamondó versenyen különdíjat kapott. Több hangszeren is játszik, hegedűn különösen jól, egy év alatt teljesítette a kétéves tanulmányokat a hangszeren. Látogatásomkor egy részletet adott elő zongorán Johann Sebastian Bach: D-moll toccata és fúga darabjából, valóban lenyűgözően játszik. Akad, aki csellózik a gyerekek között, és van, aki szaxofonon tanul játszani. Áron legjobb barátai a hármas fiú ikrek, Zétény, Zalán és Zoárd, Andrisnak Martin, aki a kérdés hallatán – hogy ki Andris legjobb barátja – fel is teszi a kezét, nagy nevetés kíséri.
Az osztálykirándulások programjai is szóba jönnek. Petőfi Sándor János vitéz című művével tavaly ismerkedett meg az osztály, mindannyiuknak nagy élményt jelentett, több éneket is megtanultak belőle, egy kiskőrösi tanulmányi kiránduláson pedig a költő életével ismerkedtek meg. Megnézték a Nemzeti Színházban a János vitéz színdarabot is, ahol az egyik kisfiú az első sorban ülve olyan jól emlékezett a szövegre, hogy – úgy emlékszik – ő súgott a színészeknek.
Ez az osztály sosem unatkozik, mindig történik velük valami. Mesélnek KRESZ-versenyről, ahol a lányok eltévedtek, de néhány izgalmas kaland után megtalálták az épületet, ahová indultak. Felelevenítenek sárkányhajós evezőversenyt is, csupa olyan izgalmas élményt, amelyek egységessé kovácsolták a közösséget.
Egy átlagos napon a gyerekek egy része hamarabb beér az iskolába, mert környező településekről érkezik. Mire a többiek is megjönnek, ők már az aktuális tervekbe kapcsolódhatnak be, ilyen például az irodalmi programok szervezése, vagy éppen az, amire csoportosan készülnek.
Pálinkás Pali ül mellém, élénk tekintetű, huncut mosolyú kisfiú. Szerencsére nem zárkózott, szívesen mesél. Azt is elmondja, előfordul, hogy veszekednek, de még aznap kibékülnek. Egymást nem piszkálják, nem sértegetik, ahol tudják, segítik a másikat.
Szünetben Ági nénivel a gyerekek kiegyensúlyozottságáról beszélgetünk. Szülői értekezleteken találkozik a szülőkkel, akik egytől egyig jelen szoktak lenni. Az aktív részvétel mellett abban is látja a gyerekek fejlődésének megfelelő hátterét, hogy ezek a családok ott vannak, amikor a gyerekeket versenyeztetik, áldoznak a sportfelszerelésekre, együttműködnek a tanárokkal.
A gyengébb képességű gyerekek külön fejlesztő órákra járnak, elfogadják ezt is. Ági néni szerint a gyerekek számára különösen fontos a pozitív visszajelzés.
“Ebben az osztályban még soha el nem hangzott az, hogy akármelyikük buta vagy gyengén teljesít. Ezek a gyerekek nem mondanak senkiről negatív véleményt. Az egyikük nem is olyan régen még bukásra állt, aztán kicsit noszogattuk, hogy érezze, a kettesért neki is tennie kell valamit.
Hármasra felelt, és a többiek megtapsolták őt, mert sikerélmény, hogy önmagához képest jobban teljesít
– meséli Ági néni.
A gyerekek nem piszkálják, csúfolják egymást, így a tanárok számára is különlegesnek számít a 6. a. osztály, akikre nap mint nap rácsodálkoznak.
Sarolt segítségre szorul mostanában, mióta egy baleset miatt a karja meghúzódott, és a gyógyulás idejére bepólyázott bal kézzel jár iskolába. Fiúk-lányok segítenek neki a táskáját venni vagy a kabátját levetni.
Ildi néni, a matematikatanárnő mesél a gyerekekről, amíg az osztály a március 15-i ünnepségre készül. “Kiskamaszokká váltak, és mostanában van bennük egy kis megtorpanás, hogy »már csak azért se«, vagy »én ugyan nem«, valamikor pedig éppen az ellenkezőjeként viselkednek, hogy »na majd akkor én megmutatom«. Én tanítom őket matematikára, ide jár a kisunokám, Andris” – majd kérdésemre beismeri a tanárnő, hogy az ő unokája írta a levelet. De ő ezt nem reklámozza, csak egy kicsiny büszkeséget vélek felfedezni a mosolyában. Negyven éve tanít az iskolában, rengeteg gyereket látott felnőni az évek során, szereti a hivatását, az iskolát a második otthonának tartja.
“Ha egy kicsit összeszidom őket, már összegyűlik a szemükben a könny. Ha azt érzik, hogy valami turpisság történt, akkor látszik rajtuk, hogy megszeppennek, de vállalják a következményeket. Őszinte, tiszta lelkű gyerekek.”
