nlc.hu
Család
Mindjárt megérkezhet Barbee kislánya

Barbee: „Harci díszben várjuk a kislányunkat” – utolsó hetekben jár az énekesnő

Pár simítás vár már csak az énekesnőre.

Barbee, vagyis Zentai-Bata Adrienn júniusban jelentette be, hogy gyermeket vár, aki novemberben érkezhet is. Az énekesnő már szeptemberben abbahagyta a fellépéseit, mert fizikailag nem bírta. Ugyanakkor a magánélete is mozgalmasan telt. Kedvesével most költöztek be új otthonukba, ahol már minden készen áll a kislányuk érkezésére. 

Barbee

Barbee (Fotó: Instagram)

„A fészekrakó ösztön bennem van, így már mindent megvásároltam. Nagy segítség, hogy online is lehet rendelni, a nagy részét így tudtam le. Már csak a ruhácskák átmosása és az utolsó simítások várnak rám, és harci díszben várjuk a kislányunkat. Azt a pillanatot várom, amikor minden a helyére kerül, és már tényleg csak arra tudok koncentrálni, hogy mennyire jó lesz, ha itthon lesz a kisbabánk. Alig várom, hogy találkozzak vele, felkészültem erre a pillanatra – mesélte a Borsnak a kismama, aki már most készül második gyermekére is. – Mindenképpen szeretnénk, ha Zoénak születne kistestvére, a férjem nagyon örülne egy kisfiúnak. Úgy tervezzük, hogy nem lesz nagy korkülönbség a gyerekek között, de sokat fog ezen alakítani, hogy mennyit vesz ki belőlem az első baba.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top