Harmonie-Rose Allen mindkét karját és lábát elvesztette az ízületek felett, amikor tíz hónapos korában agyhártyagyulladással megbetegedett. Később, hároméves korában kapott ugyan végtag-protéziseket, ám azok merevek voltak és korlátozták a mozgását. De ma már képes járni, ülni és segítség nélkül felállni.
Köszönhetően a mikroprocesszoros térdnek, amit nem olyan rég ültettek be neki.
„Imádom az új lábaimat” – mondta a kislány a Sun-nak. Freya Hall,a 28 éves anyuka kezdetben féltette a műtétjétől, de így utólag már nagyon örül, hogy belevágtak.
„Képes sétálni, kényelmesen mozogni és úgy néz ki, mint bárki más” – lelkendezett az édesanya, hozzátéve, hogy már tud térdig érő zoknit és harisnyát viselni. A kislány szilikonbélést is kapott a protézishez, hogy megvédje a bőrét. A szupermodern protézis egyébként szénszálas vázzal és szénszálas lábfejjel is rendelkezik. Így Rose Allan ma már szabadon tud mozogni és sportolni, amire korábban nem volt lehetősége.
2020-ban is írtunk egy olyan kisgyerekről, aki olyan végtag-implantátumot kapott, ami megkönnyítette az életét. A 8 éves Sam Halpernnek két évvel ezelőtt egy ritka bakteriális fertőzés miatt amputálni kellett mindkét lábát és a jobb karját. A kisfiú egy kimondottan neki készített bionikus kart kapott, amit ráadásul a szuperhős Vasember karjáról mintáztak.