nlc.hu
Szabadidő
Digitális nomádok és Afrika

Ez az afrikai ország elsőként ad vízumot digitális nomádoknak

Különleges vízumot hozott létre a távmunkások számára ez az afrikai ország.

Egyre több ország verseng a home office-ban dolgozókért, akik számára különböző vízumokat és kedvező adójogi szabályokat dolgoznak ki. A távmunkások ma már tényleg szinte bárhonnan dolgozhatnak mindaddig, amíg stabil internet áll a rendelkezésükre. Ezen országok közé csatlakozott legutóbb Namíbia is, első afrikai országként dolgozott ki kifejezetten digitális nomádoknak egy hat hónapos vízumot.

Digitális nomádok és Afrika

(Fotó: Getty Images/Marco Bottigelli)

Ahhoz, hogy digitális nomád vízumot kaphassunk, havi kétezer dollárnyi, azaz nagyjából 846 ezer forintnyi minimumjövedelmet szükséges igazolni. Ezen kívül szükség lesz még egészségbiztosításra és a szokásos úti okmányokra is. Maga a vízum egyébként 62 dollárba, azaz 26 ezer forintba kerül – írja a Roadster.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top