Egy brit édesanya a közösségi médiában felfedte, hogy egy éles pengét fedezett fel az egyik gyermeke halloweeni Fruit-tella cukorkájában.
Lindsey Dickinson elmondta, amikor este 7 felé hazaértek a szokásos halloweeni házról házra járásból, a gyerekek izgatottan mutatták, milyen csokikat és édességeket kaptak, és milyen jól szórakoztak.
Lindsey fia, a 14 éves Charlie éppen kicsomagolta az egyik édességet, és bele akart harapni, amikor az anyuka gyorsan kiragadta a kezéből a „furcsán kinéző” édességet, miután egy zöld vonalat észlelt rajta. Az anya hamarosan rájött, milyen szemfüles is volt, hiszen a cukorkában egy ceruzahegyező pengéjét rejtették el.
Vélhetően valaki szándékosan akart ártani a gyerekeknek ezzel a húzással. „Az a tény, hogy egy édességbe belehelyeztek egy fémdarabot, egyszerűen megdöbbentő. Fogalmam sincs, honnan való, mert elég sok háznál jártak. Ijesztő, mert egyetlen kisgyerek sem gondolná át, hogy a szájába vegye-e az édességet” – mondta a megdöbbent Lindsey.
Bejegyzése kommentjében az anya azt írja, felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, de azok elutasították, mondván, ez nem rendőrségi ügy, és fel kell vennie a kapcsolatot a Fruit-tellával.
A halloweeni édességek veszélyére már korábban is felhívták a figyelmet: előfordult már, hogy valaki kishíján megfulladt a halloweeni nyalókától.