nlc.hu
Sztárok
A Nagy Ő: 3 lányt hazaküldött Árpa Attila

Alighogy megérkeztek, Árpa Attila máris hazaküldött 3 lányt A Nagy Ő-ben

Sminktetoválótól, színésznőtől és pénzügyi tanácsadótól búcsúzott az első körben.

Megnyitotta kapuit A Nagy Ő villája, Árpa Attilához folyamatosan érkeztek a lányok. Szám szerint 19, hogy meghódítsák az 50 éves színész-rendező-producer szívét.

Árpa Attila

A Nagy Ő 3. szériájában Árpa Attila keresi a szerelmet – Fotó: Sajtószoba

A Nagy Ő először félve nyitott be a villába, ahol már vártak rá a jelentkezők. Kisebb csoportokban kezdett beszélgetni a lányokkal, de egyik-másik hölgyet félre is vonta, hogy négyszemközt is cseveghessenek. 

Idővel azonban megjelent a villában Lékai-Kiss Ramóna, A Nagy Ő műsorvezetője és olyan bejelentést tett, amivel nem csak a lányokat, de magát, Árpa Attilát is sokkolta. Kiderült, 3 lánytól máris búcsúznia kell a színész-rendező-producernek, miközben pár jelentkezővel még egy szót sem tudott váltani a villában.

A Nagy Ő végül úgy döntött, hogy hazaküldi:

  • Ágit, a 35 éves sminktetoválót –„Úgy érzem, hogy nincsen szüksége rám, hogy boldog legyen” – indokolta Árpa.
  • Catherine-t, a 47 éves francia-magyar származású színésznőt – „Nem érzem azt, hogy egy jó barátságon vagy kalandon kívül valami mélyebb is ki tud alakulni. Nincs meg közöttünk a kémia” – hangzott a magyarázat.
  • Petrát, a 39 éves pénzügyi tanácsadót – „Meg fogja találni élete szerelmét, de nem én vagyok az” – mondta indoklásként.

Immár csak 16 lánynak van esélye, hogy elnyerje Árpa Attila szívét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top