nlc.hu
Életmód
77 évig egy tölténnyel a nyakában élt

77 évig egy tölténnyel a nyakában élt, és még csak nem is tudott róla

A nyakában lévő golyóra azután derült fény, hogy egy baleset után kórházba kellett vinni, ahol megröntgenezték.

Egy 95 esztendős kínai háborús veteránnak halovány fogalma sem volt arról, hogy egy golyóval a nyakában él. Könnyen lehet, hogy ez egészen a halálig így maradt volna, ha nem esik el az otthona erkélyén a kínai Shandongban. Ilyen idős korban egy esés már önmagában is aggasztó tud lenni, bár az jó hír volt, hogy a baleset után sokáig nem voltak tünetei. Egy idő után azonban jelezte a családtagjainak, hogy a nyakánál fájdalmat érez, és a fia úgy látta jónak, ha elviszi a II. világháborús veteránt egy alapos kivizsgálásra – írja az odditycentral.com.

Töltény a nyakban

Az elhíresült röntgenfelvétel (Fotó: Oddity Central)

Miután hallotta a részleteket, az orvos a röntgent javasolta, ugyanis biztosak akartak lenni abban, hogy a férfi nyaka nem szenvedett súlyos sérülést. Törésre számítottak, ám ehelyett a röntgenfelvétel meglepő eredményre jutott: egy idegen tárgyat véltek felfedezni a nyakban, amit aztán később egy régi töltényként azonosítottak.

A férfi elmesélte az orvosoknak, hogy még kamaszként csatlakozott a sereghez, és két háborút is végigharcolt: először a II. világháborút a japán megszállók ellen, majd az ötvenes években a koreai háborút Észak-Korea oldalán. Ez idő alatt számos kisebb-nagyobb sérülést szerzett, de egy olyanra sem emlékezett, aminek köze lett volna a nyakához.

Egyszer úgy sebesült meg, hogy egy sebesült bajtársát vitte át egy folyón. Emiatt számos repeszt szedtek már ki a testéből

– mesélte a sajtó érdeklődésére a veje, Wang.

Golyók

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Maga Zhao is úgy gondolja, hogy ekkor találhatta el a golyó is. Sejtése szerint a golyó az orra bal oldalán ment be, átlyukasztotta a felső állkapcsát, és kiütötte a fogait, mielőtt beleakadt a nyakába. Az orvosok megállapították, hogy a töltény nagyon közel helyezkedik el néhány fontos nyaki érhez, és a békesség kedvéért jobb lesz inkább a helyén hagyni. A férfi egyetértett a döntéssel, hiszen ha ennyi éven át egészségben élt és semmiben sem zavarta a töltény, 95 évesen miért változtasson ezen?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top