nlc.hu
Család
Béres Anett gyógyulása

Béres Anett: Nagyon várom 2023-at

Nem sikerült jól az idei éve Béres Anettnek, előbb egy rosszul elsült ayahuasca-szeánszon balesetet szenvedett, majd szakított párjával. Érthető, hogy nagyon várja az új évet.

Kemény évet tudhat maga mögött Béres Anett. Az egykori ValóVilág-szereplő nyáron szenvedett balesetet egy ayahuasca-szeánsz során, a gyógyulása még most is tart.

Béres Anett

Fotó: RTL

Ami nagyon fáj, azok a hátamban levő csavarok. Sajnos, ki kell várni, hogy visszacsontosodjon a csigolyám, ami még egy év, addig nem lehet eltávolítani ezeket az idegen eszközöket a testemből. Én viszont mondtam az orvosomnak, hogy nem bírom ki ezzel a fájdalommal még egy évig, úgyhogy most várom a csodát” – mondta a Blikknek.

Anett arról is beszélt, hogy úgy él, mint egy nyugdíjas, nincs még karácsonyi hangulata és szilveszteri buliba sem vágyik, inkább családjával ünnepelne és nagyon várja a 2023-as évet és reméli, hogy a sok rossz után csupa jót hoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top