nlc.hu
Sztárok
Emberrablással vádolták meg Opitz Barbara volt barátját, előállította a rendőrség

Előállította a rendőrség Opitz Barbara volt barátját

Nagy volt az ijedtség Opitz Barbara családjában. Mivel csütörtök óta senki nem tudta elérni az énekesnőt, attól tartottak, hogy emberrablás történt.
Opitz Barbi

Bár az énekesnő szerencsére sértetlenül megkerült, testvére, aki még segítségkérő posztot is közzétett a Facebookon, közölte, hogy az ügy egyre rejtélyesebb. Opitz Barbara barátját elő is állították.

A Blikk megkeresésére a rendőrség közölte, 23-án 12 óra 42 perckor érkezett bejelentés hozzájuk, hogy egy nőt a lakásán a barátja megfenyegetett, és arra kényszerítette, hogy vidékre menjen vele.

A bejelentést követően a rendőrök megjelentek Barbi lakásán, ahol ő nyitott ajtót, a rendőri intézkedés közben pedig volt barátja is megjelent. „Tekintettel arra, hogy a férfi korábbi viselkedésével kapcsolatban felmerült a garázdaság gyanúja, így a férfit előállították a VII. Kerületi Rendőrkapitányságra, elszámoltatása folyamatban van” – írta a rendőrség és azt is közölték, hogy az ügyben személyi sérülés nem történt.

Barbarát, akiért teljesen érthetően nagyon aggódott a családja, a rendőrök tanúként hallgatják ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top