nlc.hu
TV-sztárok
Jannik Schülmann interjú

„Kihívás volt, hogy izgalmasan és sokrétűen alakítsam a szerepet” – Jannik Schülmann, a Sisi sorozat Ferenc Józsefe

Idén decemberben második évaddal tért vissza a RTL Most+-ra a Sisi című sorozat, melynek kulissza titkairól a főhős, Jannik Schülmann mesélt.

Az 1. évadban a „hidegvérű” császár megközelíthetőbbé vált, de a 2. évadban sok minden vár Ferencre… Milyen volt újra belecsöppenni ebbe a világba, és melyek voltak a legnagyobb kihívások, amelyekkel szembe kellett nézned a forgatások alatt?

Nagyon örültem, hogy egy évvel később újra visszatérhettem a rigai filmstúdióba, ahol belülről felépítettük a bécsi Hofburgot, és elkezdtük a második évadot forgatni – szinte olyan volt, mintha hazatérnénk. Számomra az volt a kihívás, hogy továbbra is izgalmasan és sokrétűen alakítsam a szerepet. Bár Ferenc az első évad végén mutatott először érzelmeket Sisi karjaiban, ez nem jelenti azt, hogy mostanra „gyengéddé” és könnyen megközelíthetővé vált. Alakításommal megpróbáltam kiegyensúlyozni a még mindig hideg, kifürkészhetetlen császár és a szerető családapa közötti egyensúlyt.

Jannik Schülmann

Fotó: RTL/Sajtóklub

Hogyan jellemeznéd Sisi és Ferenc kapcsolatát a következő epizódokban?

A második évadban Sisi és Ferenc belecsöppen az uralkodói lét hétköznapjaiba, és végre megszületik a trónörökösük is. Ferenc úgy érzi, hogy Sisi még mindig nagyon gyenge a szüléstől, és megadja neki azt a teret és csendet, amire szüksége van, hogy visszanyerje erejét. A nézők tanúi lehetnek annak, hogy a házaspár tiszteli és szereti egymást. Sisi és Ferenc a mindennapi munkájukban is egymás mellett állnak. Sisit Ferenc Magyarországra küldi politikai megbízatással, hogy erősítse meg Ausztriát a Poroszország ellen kibontakozó háborúban. Ennek során Ferenc hihetetlenül fontos szerepet szán feleségének, és nagy bizalmat fektet belé.

Milyen szerepet játszik majd Andrássy gróf a 2. évadban? Veszélybe sodorja Sisi és Ferenc szerelmét?

Magyarországon Sisi találkozik Ferenc egykori ősellenségével, Andrássy gróffal is, aki nagy érdeklődést mutat Sisi iránt, s ezzel kockára teszi Sisi és Ferenc kapcsolatát. De itt nem annyira Andrássy grófról, mint emberről van szó, hanem arról, amit megszemélyesít: a bécsi udvaron túli szabad, szelídíthetetlen életet, amelyet Sisi egyre inkább aranykalitkaként él meg. Sisi Magyarországra érkezve találkozik egy vidéki élettel, amely nagyon emlékezteti régi, szeretett fiatalkori életére.

Volt olyan jelenet, ahol a forgatás különösen nagy kihívást jelentett?

Az 1. évadhoz hasonlóan most is a csatajelenetek forgatása jelentette fizikailag a legnagyobb kihívást – ezúttal pedig újabb szintre léptünk. Mostanra több és még bonyolultabb koreográfiákból álló csatajelenetek születtek, amelyeket a hosszú forgatási napok mellett meg kellett tanulnunk. Ez fizikailag nagyon megterhelő volt, de rendkívül izgalmas is. Ismét együtt dolgoztunk minden idők legjobb kaszkadőrcsapatával. És ott voltak vilniusi kaszkadőr kollégáink is, akikkel két intenzív hetet töltöttünk együtt, izzadtunk, kiabáltunk, veszekedtünk, nevettünk, és nagyon jól éreztük magunkat!

Emlékszel olyan jelenetre a forgatás alatt, amely még ma is megnevettet?

Ó, igen, voltak pillanatok a rigai filmstúdiókban, amikor nem tudtam Désirée Nosbusch és David Korbmann kollégáim szemébe nézni, mert azonnal nevetni kezdtünk. Ha egy egész napot a stúdióban dolgozol, nappali fény és friss levegő nélkül, egy ponton megőrülsz, és mindenféle hülyeséget kezdesz csinálni. Ez néha nagyon kicsúszott a kezünkből, és nem tudtuk visszatartani magunkat a nevetéstől.

Hogyan pihentél egy forgatási nap után?

Sokat olvastam a forgatás alatt. Ez segített esténként abban, hogy valamennyire kiléphessek a Sisi univerzumból, és elmerülhessek egy másik világban. Kellett ez a változás, ez a változatosság, hogy egy kicsit elszakadjak a munkától.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top