Szakítása után nem sokkal talált rá a szerelem Esztergályos Patrikra – írja a Blikk. Az Exatlon Hungary férfi bajnoka fél évig alkotott egy párt Pap Dorcival, ám tavaly októberben kiderült, véget ért a kapcsolatuk. Új párját, a nála 4 évvel idősebb, 29 éves hölgyet tavaly ősszel ismerte meg egy halloweeni buliban közös baráti társaságuk révén, de Esztergályos Patrik állítja, akkor már le volt zárva a kapcsolata Dorcival.
Elmondása szerint Dorcival akkor már hosszú hetekkel azelőtt pontot tettek a kapcsolatunk végére, sőt már korábban is érezték mindketten, hogy nincs értelme folytatni. “Elhúztuk a szakítást, de a két kapcsolat semmiféle átfedésben nem áll egymással. Amikor az új kedvesemet megismertem, már fejben és lélekben is túlléptem Dorcin” – árulta el a bulvárlapnak az exatlonos, aki egyelőre rejtegeti az új párját.
“Ezt a szerelmet, tanulva a múlt hibáiból, egyelőre szeretném óvni” – indokolta Esztergályos Patrik.