A mi gyerekkorunkban is jelen volt az Addams family a maga sötét humorával, és akkoriban is előfordult, hogy valaki épp Wednesday-nek ötltözött abban az évben, amikor kijött a mozikba az ikonikus mozifilm Christina Riccivel a kislány szerepében. De azt kell mondanunk, hogy az egészen más volt, mint a jelenleg is elérhető netflixes Wednesday-sorozat. Sokkal kevésbé volt véres és ijesztő, az biztos.
A farsangi jelmezekkel persze nem az a baj, hogy fekete-fehér ruhában vannak a gyerekek, hanem hogy jó eséllyel látták a sorozatokat, horrorfilmeket, amikből a karaktereknek beöltöznek – vagy legalábbis részleteket a TikTokon, Youtube-on, egyéb platformokon. És nem mellesleg a horrorisztikus (itt nem a Wednesday-re gondolunk) jelmezekkel megijeszthetik a többieket, akik esetleg nem annyira edzett tartalomfogyasztók otthon, és akiket a szülők nem engednek horrortartalmak közelébe.
Nem véletlenül korhatáros
A Wednesday-ben bőven akadnak ijesztő és erőszakos jelenetek, beleértve az jump scare-eket is, amik nem valók alsó tagozatos, sőt, óvodás gyerekeknek. Például a sorozat elején Wednesday pirájákat enged szabadon egy medencében, hogy megölje az iskolatársait. Aztán egy szörnyeteg szabadul el, amely embereket marcangol, felismerhetetlenné téve a testüket, ezekben a jelenetekben letépett fejek, lábak és karok láthatók. Néhány jelenet eléggé úszik a vérben, a szörny fejének közeli felvételeitől pedig még én is ugrottam egyet ijedtemben. A Wednesday-ben tehát van elég erőszak, gyilkosság, halál és káromkodás ahhoz, hogy belássuk, nem véletlenül kapott 14 éves korhatáros besorolást. A tizenéveseknek már abszolút jó szórakozás, de a kis alsósokat távol kéne még tartani tőle. A jelmezek sokasága a nyolc-kilencéveseknél azonban azt mutatja, hogy rengeteg kicsi gyerek nézte már meg ezt a sorozatot vagy a belőle kivágott részleteket.
Persze nem csupán a Wednesday-ről van szó, és nem is ez a legijesztőbb sorozat, amiből a jelmezeket vették a gyerekek az idők során. Elég csak a közelmúltban nagy hullámokat generáló sorozatra gondolni, amiből előszeretettel vettek jelmezötleteket a gyerekek: ez volt a Squid Game, aminek a jelmezeit több iskolából ki is tiltották, annyira elharapózott a gyerekek között. Ha valami, akkor ez a koreai sorozat sokkal inkább volt horrorisztikus, mint amit a kisgyerekek lelke elbírt volna, mégis rengeteg gyerek nézte és később játszotta el a sorozatban megismert jeleneteket. Így aztán a farsangokra, halloweenekre is beköltöztek a Squid Game-karakterek. Bár gyerekjátékokon alapul a sorozat, mégsem ártalmatlan, ha eljátsszák a gyerekek a jeleneteket, hiszen a képernyőn kivégzéssel, extrém erőszakkal végződnek ezek a játékok.
Tucatjelmez ijesztő mögöttes jelentéssel
Míg az teljesen egyéni megítélés alá esik, hogy mit engedünk nézni a gyerekeinknek otthon, amikor egy farsangról van szó, ahol beöltöznek az esetleg túl ijesztő jelmezekbe a gyerekek, már figyelemmel kell lenni a többi gyerek lelkére is.
Lehet, hogy a te gyereked nem ijed meg egy vámpírtól vagy vérfarkastól, de a másik lelke erre nincs felkészülve, és felesleges stressznek teszed ki ezek megjelenítésével a farsangon.
Bartus Ágnes fejlesztőpedagógus az nlc-nek adott interjúban az ijesztő jelmezek kapcsán elmondta, hogy „Előfordulhat, hogy egy gyereknek olyan komoly félelmet okoz egy-egy ilyen élmény, amely hetekig visszatér rémálmok formájában. (…) Az óvodás gyerekek, akiket még a mágikus gondolkodás jellemez, kevésbé tudnak valóság és fantázia között különbséget tenni, az agyuk gyakran a képzelt dolgokat is valóságosnak éli meg. Iskoláskorban már tudják, mi az, ami nem valós, de ettől függetlenül még ugyanúgy megijedhetnek, hiszen maga a vizuális élmény, például egy csúnya dolog látványa is befolyásolhatja a vegetatív idegrendszer működését, bekapcsolhatja a stresszreakciót.”
Bár egy Wednesday-jelmez nem ijesztő önmagában, hiszen csak fekete ruháról és fehér ingről van szó, sápadt sminkkel, mégis a mögötte lévő tartalom azt sugallja a többieknek, akik nem látták ezt a sorozatot, hogy valamiről lemaradtak, egy közös kapcsolódási pontot kihagytak, ami rosszul eshet nekik. Igaz, hogy mindenki öltözzön annak farsangra, aminek szeretne, így maga a Wednesday nem rossz választás, ha csak az ijesztő faktort nézzük, de egyrészt tucatjelmezzé válik idén, semmi egyedi nem lesz benne, ha minden második kislány a fekete ruhás gót lánynak öltözik, másrészt pedig jobb lenne kihagyni a horrort legalább oviban és alsó tagozaton, hogy ne a félelemről szóljon a gyerekeknek a farsang. Nem hiszünk a „régen minden jobb volt” kijelentésben, de a farsang sokkal békésebb terep volt akár csak tíz évvel ezelőtt, amikor nyuszikák, kiscicák, királylányok és kalózok árasztották el az iskolákat, nem pedig horrorjelmezekbe bújt alsósok.