Pamela Anderson és Tommy Lee viharos kapcsolata, villámesküvője (csupán négy napja ismerték egymást, mielőtt összeházasodtak) és mindent elsöprő szerelme az utóbbi két évben ismét beszédtéma lett. Először tavaly a Pam&Tommy című sorozat miatt, melyben Lily James és Sebastian Stan alakítják a hírességeket, akiknek ellopták a szexvideóját – és amire egyébként Anderson távolról sem adta az áldását. Ennek hatására a színésznő úgy döntött, a saját jogán is megosztja a történetét, ez lett a Pamela közelről című dokumentumfilm, mely nemrég debütált a Netflixen.
A film bemutatójára Pamela nem egyedül érkezett: elkísérték őt a fiai is. A színésznőnek és a Mötley Crüe dobosának ugyanis két gyereke is született. 1996-ban Brandon Thomas Lee, egy évvel később pedig Dylan Jagger Lee. A srácok már felnőttek, mindketten a húszas éveik közepén járnak, és már nagyon is bontogatják a szárnyaikat. Brandon inkább a színészi pályával kacérkodik: felbukkant már a Sierra Burgess egy lúzer című netflixes filmben, Bruce Willis Kozmikus bűn nevű 2021-es produkciójában, illetve a The Hills: New Beginningsben. Dylan modellkarrierbe kezdett, és – a szüleit tekintve nem meglepően – baromi sikeres. Olyan márkákkal dolgozott már együtt, mint a Dolce&Gabbana, a Hugo Boss, vagy az Armani Exchange, és megjelent a Vogue, a GQ Russia és W magazinokban is. Emellett 2021 júniusáig a Motel 7 nevű banda tagja volt – az együttes Are We There Yet című számához készült klipet pedig nem más forgatta, mint Pierce Brosnan fia, Paris. Kattintsd végig a galériát, és nézd végig, hogy jutottak el idáig a fiúk!
galéria
Megnézem
Összes kép (12)
Brandon Lee, Tommy Lee, Pamela Anderson
Tommy Lee és Pamela Anderson ilyen boldogok voltak 1997-ben, mikor a kis Brandon még csak épp, hogy egy éves volt. (Fotó: SGranitz/WireImage)
Fotó megosztása:
Pamela Anderson és fiai
1999-ben Brandon mellé már Dylan is megérkezett. (Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic, Inc)
Fotó megosztása:
Pamela Anderson és fiai
Az ötéves Brandont és négyéves Dylant vitte az anyukájuk moziba. A Jimmy Neutron, a csodagyereket nézték meg, annak a premierjén. (Fotó: Gregg DeGuire/WireImage)
Fotó megosztása:
Brandon Lee
Pamela és Brandon 2005-ben. (Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic, Inc)
Fotó megosztása:
Dylan Lee
Dylan 2008-ra ilyen vagány gördeszkás fiú lett. (Fotó: Ray Tamarra/Getty Images)
Fotó megosztása:
Brandon és Dylan Lee
Szintén 2008: a fiúk (narancssárgában) egy kosármeccsen szurkolnak. (Fotó: eff Golden/Getty Images)
Fotó megosztása:
Brandon és Dylan Lee
Aztán hirtelen eltelt 7 év, és Brandon és Dylan már felnőtt férfiak lettek: itt 19 és 18 évesek. (Fotó: Gregg DeGuire/Getty Images)
Fotó megosztása:
Pamela Anderson és fiai
A fiúk visszavonultak a reflektorfényből, amíg felnőttek, aztán újra jártak az anyjukkal együtt a különböző eseményekre. (Fotó: Gregg DeGuire/WireImage)
Fotó megosztása:
Dylan Lee
Dylan a Dolce &Gabbana 2018/19-es téli-őszi kollekciójának bemutatóján vonul a Milánói divathéten. (Fotó: Jacopo Raule/Getty Images)
Fotó megosztása:
Brandon Lee
Brandon az MTV The Hills: New Beginnings című sorozatának premierjén 2019-ben. (Fotó: Jean Baptiste Lacroix/WireImage)
Fotó megosztása:
Tommy Lee és Brandon Lee
Brandon nemcsak az anyját, az apját, Tommy Lee-t is előszeretettel kíséri el különböző rendezvényekre. Ez a kép például a 2021-es MTV Video Music Awards-on készült. (Fotó: Jason Kempin/Getty Images)
Fotó megosztása:
Pamela Anderson, Brandon Lee, Dylan Lee
Pamelát száz százalékig támogatják a fiai: együtt vonultak fel a Pamela közelről premierjén a vörös szőnyegen. (Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic)
Fotó megosztása:
via