nlc.hu
Életmód

Hodász András atya: „szexuális visszaélést követtek el ellenem”

Hodász András atya megírta, hogy kamasz korában többször molesztálta egy pap.

Páratlan írást közölt a Szemlélek keresztény portálon Hodász András. A személyes hangvételű írásból kiderül, hogy az ismert katolikus papot kamasz korában többször molesztálta egy pap – szúrta ki a 444.

Hodász a szövegben egy kocsmai beszélgetés felidézésével indít, amely során ő azzal érvelt, hogy az őszinte beszélgetés a gyerekekkel és a bensőséges családi légkör kulcsfontosságú a szexuális visszaélések megelőzésében. Ezzel egy, a társaságban részt vevő barát nem értett egyet, Hodász atya pedig váratlan hevességgel reagált.

Hodász atya szexuális zaklatása

(Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral)

„Szó szót követett, és egy ponton bennem elszakadt valami. Egyik pillanatról a másikra, magamat is meglepve, elkezdtem artikulátlanul üvölteni, felpattantam az asztaltól, és földhöz vágtam az első dolgot, ami a kezembe akadt….Sokszor vitatkoztam már eddigi pályafutásom során, de még sosem viselkedtem így. A magyarázatot máshol kell keresnünk, mégpedig abban, hogy magam is érintett vagyok: kamasz koromban több alkalommal, szexuális visszaélést követtek el ellenem is” – írta Hodász atya.

A katolikus pap felsorolja, mi mindent tett a katolikus egyház a gyerekek védelméért, de hozzáteszi, hogy „egy valami még hiányzik – nem az Egyházból, hanem a teljes magyar társadalomból: hogy megértsük, mi zajlik az áldozatok lelkében, mert akkor tudunk empátiával fordulni feléjük, és megadni nekik mindazt, amire valóban szükségük van.”

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top