Életmód

Hodász András atya videóban mutatja, hogyan működik az okos rózsafüzér

Az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia munkatársa egyenesen a Vatikánból kapta az új okoseszközt, amit a YouTube-on csomagolt ki követői előtt, és mutatja is, hogyan kell vele imádkozni.

Hodász András atya, aki korábban Kispesten teljesített szolgálatot, most pedig Angyalföldön, nemcsak katolikus papként lehet ismert a hívek előtt, hanem írt blogot, cikkeket, vlogol, szerepel, sokat nyilatkozik a legkülönbözőbb hitéleti kérdések mellett akár a közéletről is.

Egyházi szolgálata mellett az utóbbi időben elsősorban Papifrankó névre hallgató YouTube-csatornáján lehet vele találkozni, ahol legutóbb arról készített egy videóbejegyzést, hogy kapott egy okos rózsafüzért az egyházközségétől.

A katolikus kelléket nem más, mint a Vatikán adta ki Ferenc pápa ajánlásával. Az eszközt stílusosan azzal hozhatjuk működésbe, ha keresztet vetünk, hogy utána segítségünkre legyen az imádkozásban, majd össze is lehet kötni a telefonunkkal, ám emellett van még nem egy más funkciója is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top