Bár a helyzet egyre reménytelenebb, a mentőalakulatok nem adják fel a török-szír földrengés helyszínén. Ezeknek az erőfeszítéseknek köszönhetően szombat éjjel két gyereket is ki tudtak menteni a romok alól Törökországban.
Egy 13 éves lányt Gaziantep városban találtak meg a túlélők után kutató mentőegységek jóval a mentés szempontjából kritikusnak számító első 72 óra után. Hatay tartományban pedig egy hét hónapos kisfiút mentettek ki, aki több mint 140 órát töltött egy betonlap alatt.

A mentőalakulatok folyamatosan dolgoznak (Fotó: Getty Images)
Török sajtójelentések beszámoltak egy 70 éves és egy 35 éves nő, valamint hatéves kislánya sikeres kiszabadításáról is.
A vasárnap kora reggel elérhető hivatalos adatok szerint a hétfői 7-8-as erősségű földrengés következtében 24 617 ember vesztette életét Törökországban és 3574-en haltak meg Szíriában. A sérültek száma meghaladja a 80 ezret.
A törökországi Kahramanmaras városban Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekkel foglalkozó szervezetének (OCHA) vezetője azt mondta a Sky News csatornának, hogy a halálos áldozatok számát még nem lehet megállapítani, a mostani akár a kétszeresére vagy még tovább is emelkedhet.
Fuat Oktay török alelnök közölte, hogy a tíz érintett tartományban vizsgálni kezdték, milyen törvénysértések történhettek, amelyek az épületek összeomlásához vezettek. Eljárás indult 131 ember ellen, aki olyan épületek kivitelezéséért volt felelős, amelyek összedőltek a földrengésben. Egy embert már őrizetbe vettek, 113 ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Murat Kurum városrendezési miniszter arról számolt be, hogy áttekintették 172 ezer épület állapotát a tíz érintett tartományban, és megállapították, hogy mintegy 25 ezer épület súlyosan megrongálódott, sokat sürgősen el kell bontani.