nlc.hu
Sztárok
Horváth Éva lábmérete

Horváth Éva nagyon berágott, hogy mindig a lábméretéről faggatják

Állítja, csak a fotóin tűnik nagynak a lába.

Kifakadt a közösségi oldalán Horváth Éva, mondván folyamatosan azt kérdezik tőle a kommentelők, hogy hányas a lába. Bejelentette: most utoljára válaszolt erre a kérdésre.

Horváth Éva

Horváth Éva a 2020-as Farm VIP-ben – Fotó: Sajtószoba

“Annyira unom már, hogy naponta húszan kérdezitek: hányas a lábam? Itt a végső válasz és utána soha többé nem válaszolok erre a kérdésre. 38 volt, 2 gyerkőc után lett 39- es! Vékony a bokám, a lábfejem, vékonyak a csontjaim, ezért láthatjátok nagyobbnak! És tudjátok: a lencse! (na, ennek az oktatásába most nem megyek bele, mert még 4 óra múlva is írnám a posztot). De nem 42-es és nem is 40– es, a 39 sokszor nagy rám, mert csak szélesedett. Valójában tramplibb lettem. 15 kiló az 15 kiló pár hónap leforgása alatt” – írja posztjában a kétgyermekes modell.

Horváth Éva és családja amúgy tavaly év elején döntöttek úgy, hogy kiköltöznek Balira. Azóta kétszer is hazalátogattak, egyszer nyáron, legutóbb pedig karácsonykor. A 44 éves modell a gyereknevelés mellett jógatáborok szervezésével foglalkozik Balin.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top