PMS-nek, azaz premenstruális szindrómának nevezik azokat a tüneteket, amelyek jellemzően a menstruációt 7-10 nappal megelőzően, vagyis a tüszőrepedés és a menzesz közötti időben jelentkeznek. Ezek a havivérzés előtti napok sok nő életét keserítik meg, hiszen a rendkívül változatos testi és lelki panaszok átmenetileg ugyan, de igencsak negatívan befolyásolják az életminőséget, sőt akár korlátozhatják a szokásos mindennapi tevékenységet is.
Testi tünetek:
- mellfeszülés
- fejfájás (migrén)
- súlygyarapodás
- alhasi görcsök
- bőrproblémák
- általános fájdalom
Lelki tünetek:
- labilis hangulat
- túlérzékenység
- ingerlékenység
- szorongás
- idegesség
- búskomorság, sírósság
„Én magam is nagyon utálom, de az igazság az, hogy a menstruáció előtti napokban rettentően elviselhetetlenné válok. Nemcsak puffogok, hanem sajnos komoly testi tüneteket is produkálok: engem az erős migrén kifejezetten romba dönt. Ilyenkor jobb, ha senki nem szól hozzám” – mesélte Szandra, majd párja, Tibor is megszólalt:
„Ebben legalább egyetértünk…” – mondta viccelődve Tibor, aki sokáig szinte rettegett ezektől a napoktól. „Megmondom őszintén, a helyzet annyira súlyossá vált, hogy volt időszak, amikor komolyan elgondolkoztunk, hogy talán nem is folytatjuk tovább a kapcsolatunkat. Az állandó stressz, feszültség, vitatkozás nagyon kikészített engem is, Szandránál pedig további nehezítő körülmény volt a migrén. Utánaolvastam a témának, így értettem meg, min megy keresztül ilyenkor Szandi. Az egyik internetes oldalon gyógynövényeket is ajánlottak, mivel a ligetszépe vagy a barátcserje tartalmaz olyan hasznos növényi hatóanyagokat, amelyek könnyíthetnek a menstruáció előtti napok terhein. Mondtam Szandrának, aki ki is próbálta, és szerencsére be is vált neki ez a módszer. Azóta könnyebben vesszük az akadályokat a nehéz napokon is” – mondta el Tibor.
Tudtad? A táplálkozásnak a PMS-ben játszott szerepe még nem teljesen tisztázott, de egyes kutatások szerint a megfelelő mennyiségű kalcium- és D-vitamin-bevitelnek kifejezetten jótékony hatása lehet. Hogy a PMS ne legyen annyira megterhelő, fontos, hogy az étrended tartalmazzon tejet, joghurtot, soványabb sajtokat és olyan zöldségeket, mint a brokkoli vagy a káposzta.
„A PMS nálam falási rohamokat, erős alhasi görcsöket, hisztit és túlérzékenységet hoz magával. Bármin, de bármin el bírom sírni magam, úgy érzem, az egész világ ellenem van, mindenki engem bánt. Ez borzalmas, ráadásul a 2-3 kiló plusztól még frusztráltabb vagyok. Voltak olyan napok, amikor annyira görcsöltem, hogy az ágyból sem bírtam felkelni, nemhogy dolgozni menni. Ilyen esetben a tünetek enyhítésében jó hatásúak lehetnek a nem szteroid gyulladáscsökkentők, vagy a meleg vizes palack. Szerencsére most már jobb a helyzet, mert felkerestem az orvosomat, akivel megtaláltuk a számomra megfelelő megoldást. Amióta fogamzásgátlót szedek, sokkal könnyebben veszem az akadályokat, és a nagyon erős hasi görcs is megszűnt” – mondta Zsuzsi, akinek a párja, Zoli is nehéz időszakon van túl.
„Zsuzsinál a hisztit, a túlzott érzékenységét még tudtam kezelni, azt viszont egyszerűen nem bírtam nézni, ahogy szenved, amilyen erős fájdalmai voltak hónapról hónapra. Nem segített semmi… Őrület volt. Örülök, hogy végül elment a nőgyógyászához, és találtak megoldást, mert már nagyon aggódtam. Azt is megbeszéltük, hogy nem sokáig szeretne fogamzásgátlót szedni, ezért vált majd barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszerre, amiről sok jót hallottunk” – mondta Zoli.