
Nemrégiben az internet újra hangos lett Mila Kunis és Ashton Kutcher azon döntésétől, miszerint a gyerekeikre – a 8 éves Wyattre és a 6 éves Dimitrire – egy centet nem hagynak majd. Erről még 2018-ban beszélt először Ashton Dax Shepard podcastjében. Ekkor elmesélte, hogy Milával egyáltalán nem áll szándékukban félretenni a két gyerekük számára, mégpedig azért, hogy megtanulják a kemény munka értékét – csak a két szép szemükért nem kapnak a szüleiktől egy vasat sem.
„El fogjuk adakozni alapítványoknak és különböző dolgokra a pénzünket. Ha van valami jó üzleti tervük, abba befektetek, de csak úgy nem kapnak örökséget”
– magyarázta a színész. Csendben jegyeznénk meg, hogy a két sztár közös vagyonát úgy 257 millió dollár körülre számítják, ami forintba átszámítva több mint 90 milliárd. Nem ők az egyetlen gazdag szülők a sztárvilágban, akik úgy gondolják, hogy jobb helyen van a pénzük bárhol máshol, mint a gyerekeiknél. Az alábbi galériában összeszedtük, kik értenek még egyet Mila Kunisékkal.



