nlc.hu
Utazás
Forgalommal szemben vezető sofőr Budapesten

Ladával száguldott a forgalommal szemben Budapesten – videó

A sofőrök szerint egyre több a figyelmetlen autós a főváros útjain.
forgalommal szemben,

Több száz méteren át ment szembe a forgalommal egy piros Lada Budapesten, erről videó is készült. A Tények beszámolója szerint a sofőr már korábban is szabálytalankodott, a kanyarodósávban előzte a kocsisort és egyenesen száguldott tovább, ezután tért át a szembesávba. A Lada vezetőjét az sem zavarta, hogy kis híján összeütközött a szemből jövőkkel. Felgyorsított és csak haladt és haladt a rossz sávban.

Íme az ominózus eset:

A felvételt egy autó fedélzeti kamerája rögzítette, és a Bp-i Autósok Közössége tette közzé az interneten. A videón az is jól látszik, hogy az autós idővel észrevette, hogy rossz helyen megy: az aluljáró alatt ugyanis visszatért a saját sávjába.

Az eset a Soroksári útnál történt, és egészen a Gubacsi útig ment így a Lada sofőrje.

A Tényeknek nyilatkozó közlekedési szakoktató szerint csak a szerencsén múlt, hogy nem történt baleset. “Ebben az esetben akár lehetett volna súlyos baleset is, amennyiben a szemben jövő járművek nem jól reagálnak, nem lassítanak vagy későn észlelik ezt a rendellenes járművet” – hívta fel a figyelmet Barta Judit, aki szerint az autós nagyot hibázott, mert meg kellett volna állnia.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top