Mit gondoltál Sisiről, mielőtt belevágtál volna ebbe a filmbe?
Tudom, a válaszom kissé kiábrándító, de nem gondoltam róla semmit. Nem igazán foglalkoztatott. Olaszországban születtem, nálunk hiányzott az a tradíció, hogy rendszeresen megnézzük a Sisi-filmeket, amikor játszották őket a tévében karácsonykor. A filmen dolgoztak olyan kollégák, akik gyerekkorukban minden évben megnézték őket, de nálam hiányzott ez a kötődés. Romy Schneidert viszont nagyra tartom, és mielőbb belevágtam ebbe a forgatásba, én is végignéztem a régi Sisi-filmeket. Annak ellenére is, hogy mi egy egészen más típusú moziban gondolkodtunk. A régi Sisi-filmek tündérmesék voltak. Ez nem az.
Sztáray Irma 1909-ben írt egy könyvet a Sisivel töltött időszakáról Erzsébet királyné kíséretében címmel. Olvastad a könyvet?
Egyetlen könyvet sem olvastam felkészülésként, ugyanis Frauke Finsterwalder, a Sisi & én rendezője megkért minket, hogy ne tegyük. Nem a történelmet próbálta életre kelteni ebben a filmben, a történelmi hűség másodlagos volt számára.
Sandra Hüller (Fotó: Oliver Dietze/picture alliance via Getty Images)
A korabeli illemszabályokból és udvari etikettből azért felkészültetek?
Egyáltalán nem. Senki sem mondta el nekünk, hogyan kellett akkoriban üdvözölni egymást, mi volt az udvari etikett a vacsoraasztalnál, ahogy azt sem, hogyan kell hordani a korabeli ruhadarabokat.
Nem zavart a felkészülés hiánya?
Nem, mert a sztori szempontjából ezek nem igazán számítottak. Frauke kimondottan élvezte, hogy néha úgy üldögéltünk Susannéval (Susanne Wolff alakítja a filmben Sisit – a szerző) a díszletben, mintha csávók lennénk.
Felszabadító volt, hogy nem kellett követnetek a szabályokat?
Abszolút. Persze egy színésznek a határok felállítása is kimondottan hasznos lehet, mert kijelöl egy zónát, amin belül szabadon mozoghatunk, esetleg küzdhetünk azért, hogy tágítsuk e határokat, ugyanakkor azt is izgalmas néha kipróbálni, hogy milyen az, amikor határok nélkül dolgozhatunk.
Számodra mit jelent Sztáray Irma? Ki volt ez a nő?
Irma számomra egy olyan nő, akire rátelepedett az édesanyja, gyakorlatilag abuzív kapcsolat alakult ki kettejük között, melyben Irma volt az áldozat. Teljesen kiirtotta még az önbizalom csíráját is a lányából. Ezért is láthatod azt, hogy Irma szinte gyermeki szemmel csodálkozik rá a filmben a világ dolgaira, ugyanis az anyja mellett alig láthatott valamit a világból. Sisi személyében olyasvalakivel találkozik, akit nagyon nagyra tart, és akiről úgy gondolja, hogy jót fog tenni neki a társasága. Irma bizonyos szempontból borzasztóan sebezhető, más szempontból meg nagyon kemény, mivel megedzette az élet.
Sandra Hüller és Susanne Wolf a Sisi és én című filmben
Irma egy magyar nő, de a filmben csak egy nagyon rövid szöveged van magyarul. Nehéz volt ezt megtanulnod?
Jó kiejtéssel mondom a magyar szövegemet?
Nem igazán.
Sajnálom. A francia és angol szövegekhez kaptunk nyelvtanári segítséget, a magyar szövegemet úgy vettem fel, hogy valaki felmondta előttem, és én azt próbáltam leutánozni. Talán ott mehetett valami félre. Pedig imádom a nyelveket, színészként imádok játszani velük. Ha legközelebb magyar szöveggel dolgozhatok, ígérem, hogy jobb leszek.
Hány nyelven beszélsz?
Nemrég kezdtem tanulni franciául, az iskolában hat évig tanultam oroszul és jól beszélek angolul.
Egy éven belül két új Sisi-film is kijött, kaptunk egy új tévésorozatot is. Mit gondolsz, minek köszönhetjük ezt a nagy Sisi-reneszánszot?
Csak tippelni tudok. Szerintem a streamerek miatt lehet, mert a királyi családokról szóló történelmi drámák nagyon jól pörögnek náluk. Sisi egy jól ismert, könnyen eladható brand, aki még ma is foglalkoztatja az embereket. Nem tudom, hogy a Fűző – amit nagyon szeretek – miért készült el, de a mi filmünk esetében Fraukének személyes motivációja volt, hogy belekezdjen a történetbe. A lányával nézte a régi filmeket, aki közben folyton kérdezgette őt Sisiről, ő pedig ennek hatására megpróbálta megfejteni, milyen ember lehetett, ahogy azt is, hogy milyen lehetett egy fedél alatt élni egy ilyen nővel. Frauke nem a romantikus oldalról akarta megközelíteni Sisi sztoriját, hanem a hatalomról akart mesélni, és arról, hogy a hatalom hogyan befolyásolja a társas kapcsolatokat, hogyan és hányan kezdenek függeni tőle. Fel akarta tenni a kérdést, hogy születhet-e igazi barátság egy nagy hatalommal bíró ember és egy nála jóval szerényebb háttérrel bíró embertársa között.
Te Irma és Sisi kapcsolatát barátságként látod?
Szerintem ez nem barátság. Ha függő viszonyban vagy valakivel, ő nem lehet az igaz barátod. Pláne akkor nem, ha a másik időnként megengedi magának, hogy gonoszul bánjon veled. Számos okból, de szükségük van egymásra, ugyanakkor ezt semmiképp nem keverném össze a barátsággal.
Marcus Schleinzer és Sandra Hüller a Sisi és én című filmben (Fotó: Berlinalé)
Mit gondolsz, Sisi egy igazi bully volt?
Néha igen. Olykor borzasztóan bánt az emberekkel. Tény, hogy nem volt könnyű élete, időnként vele is szörnyen bántak, és sokan ezt úgy dolgozzák fel, hogy ők is szemétkedni kezdenek másokkal, de nem gondolnám, hogy ez a helyes út. A környezetében volt pár ember, aki igencsak tartott a haragjától. Egy nagy hatalommal bíró nő volt, aki időnként visszaélt a hatalmával azért, hogy jobban bánjanak vele, és megkapja, amit akar. És nem érdekelte, ha le kellett nyomnia valakit ezért.
A film szatíraként indul, de számos alkalommal változik át komoly, a hatalom természetét vizsgáló drámává. Színészként milyen volt ezt megélni?
Őszintén szólva: kissé zavarba ejtő. Susannéval sokat beszéltünk arról, mennyire kell változtatnunk az egyes jelenetek tónusán. Olykor nagyon régies módon beszélünk a filmben, máskor meg úgy, mintha két mai nő csevegne a parkban. A történet ráadásul idővel egyre sötétebb lesz, főleg Sisi szempontjából. Susanne egy nagyon aktív, iszonyatosan energikus színész, aki imádja, ha lovagolhat, futhat vagy játszadozhat, de nagyon nehezére esik, amikor hosszú távon egy minden energiáját vesztett, befelé forduló, depressziós embert kell játszania. Kínszenvedés volt számára, amikor csak feküdnie kellett az ágyban szomorú arcot vágva. (nevet) Ez a sok tónusváltás azonban kiszámíthatatlanná tette a filmünket: sosem tudod, merre tart, és mikor követ egy nagyon sötét pillanatot valami nagyon könnyed.
Sisi híres volt az étkezési zavarairól, és ez a filmben is megjelenik. Hogyan jelent meg a forgatáson?
Miután olyan karaktereket játszunk, akiknek komoly gondjai vannak az étkezéssel, a forgatás előtt megkértek bennünket, hogy fogyjunk le egy kicsit. Ez végül egy visszatérő téma volt köztünk, mialatt forgattuk a filmet.
Sikerült súlyt leadnod?
Igen, fogytam egy keveset, de nem eleget ahhoz, hogy ez látszódjon a vásznon. Susanne és én állandóan kajákról beszéltünk, próbáltunk szervezni magunknak egy olyan szakácsot, aki diétás, mégis finom ételeket főz nekünk, de nem jött össze. Egy idő után már nagyon furcsa volt, hogy folyton az evésről beszélgetünk. Néha magunkra néztünk, és feltettük a kérdést: mit csinálunk mi tulajdonképpen?
Ez egy jó kérdés…
Ez az élmény megtanította számomra, hogy sokkal könnyebb beleesni egy étkezési zavar csapdájába, mint azt korábban gondoltam. Korábban sosem jutott eszembe, hogy velem is megtörténhet, mert imádok főzni és szeretek enni. Aztán jött valaki, aki azt mondta, hogy kihívás elé állít: le tudok-e fogyni x kilót egy bizonyos idő alatt. A kihívás szó volt ebben a csali, ugyanis a színészek többsége szereti a kihívást. Amint Susanne és én igent mondtunk, elkezdődött egy egészségtelen folyamat: folyton azt néztük, mennyit fogyott a másik, mit ehetünk és mit nem, és eközben akaratlanul is ráállt az agyunk arra, ahogy a karaktereink az ételekről és az evésről gondolkodtak. Fontos, hogy színészként kapcsolódni tudjunk a karaktereinkhez, de úgy éreztem, hogy ez már egy veszélyes kapcsolódási pont. Máig eszembe jut néha az a furcsa dinamika, amit ott átéltünk.
Könnyű volt egymásra hangolódnotok a Sisit játszó Susanne Wolff-fal?
Igen, Susanne csodálatos, de egy ilyen forgatásnak mindig eljönnek a mélypontjai. Nekünk ezt a hasis-jelenet jelentette. Nagyon kevés időnk volt rá, ráadásul az egész stábnak fel kellett caplatnia érte egy hegyre, mert csak gyalogosan volt megközelíthető. Mindenki kézben vitte fel a cuccait. Aznap Susanne és én összekaptunk valamin reggel, a barátságunk épp nem a legjobb formáját mutatta, és pont egy olyan jelenetet kellett eljátszanunk, ahol nagyon boldogok vagyunk egymás társaságában. (nevet) A stáb látta köztünk a feszültséget, alig volt időnk, mert ment le a nap. Ha igazi jókedvet akarsz mutatni, akkor nem lehetsz feszült. Le kell lazulnod, különben nem leszel hiteles. Nagyon nehéz volt arra a kis időre félretenni a konfliktusunkat, és úgy csinálni, mintha meg sem történt volna. Bár a karaktereink hasist szívnak, mi sajnos nem kaptunk a felvételhez, pedig jól jött volna. (nevet)
A film egyik legerősebb pillanata az volt, amikor a karaktered, Irma megkapja azt a borzasztó gonosz levelet az édesanyjától. Elmondanád, milyen volt eljátszani a jelenetet, amiben olvasod a letaglózóan kegyetlen sorokat?
Frauke először azt kérte tőlem, hogy a karakterem törjön össze, miközben olvasom a levelet, folyjanak a könnyeim. Én azonban úgy éreztem, hogy azon a ponton ez sok lenne. Nem hiszem, hogy Irmát már meglepi az anyja kegyetlensége. Eddig is érezte, hogy ezt gondolja róla, csak nem öntötte előtte szavakba ilyen direkten. Számomra az életben mindig nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy ha valakiről sokáig sejtettem, hogy az illető gondol rólam valamit, aztán egyszer csak kimondta előttem mindazt, ami az eszében járt. Kimutatta a foga fehérjét. Azért könnyebbülök meg, mert kiderül, hogy végig igazam volt. Szerintem Irma is ezt érezhette abban a pillanatban. Korábban csak sejtette, de most már végre tudja, hányadán áll az anyjával. Ha pedig az anyja amúgy is ezt gondolja róla, akkor már nem kell megfelelnie neki, nincs értelme, hogy a kedvére tegyen. Végre szabad! Ezt a felszabadultságot próbáltam eljátszani.
Egy anya védelmében
Bár a Sisi & én című filmben kimondottan hangsúlyos szál Sztáray Irma abuzív kapcsolata a kegyetlen édesanyjával, ez a történet teljes mértékben a képzelet szüleménye. A valóságban Sztáray közel állt az anyjához, sőt kimondottan jó volt a viszonyuk.
Tíz évvel ezelőtt már dolgoztál együtt Fraukével. Tartottátok azóta a kapcsolatot? Világos volt, hogy fogtok még újra együtt dolgozni?
Miután befejeztük azt a filmet, megszakadt köztünk a kapcsolat. Frauke messzire költözött tőlem, mindketten éltük a saját életünket. A Toni Erdmann bemutatása idején Los Angelesben élt, és ott is volt egy bemutatónk, amire ő is eljött. Újra találkoztunk, sokat beszélgettünk, és ő mutatta meg nekem L. A.-t. Európai színésznőként elsőre nagyon sok tud lenni az a város, és Frauke rengeteget segített abban, hogy az élmény természetesnek tűnjön. Ettől a ponttól újra kommunikáltunk egymással, és pár évvel később jelentkezett, hogy volna számomra egy filmje. Másfél évvel az első forgatási napunk előtt átküldte nekem a forgatókönyvet, és mondta, hogy nekem írta Irma szerepét.
Frauke Finsterwalder rendező, Susanne Wolff és Sandra Hüller a Berlinalén (Fotó: Soeren Stache/picture alliance via Getty Images)
Nemrég Hamlet bőrébe bújtál a színpadon. Milyen élmény volt?
Imádom játszani a darabot. Hamlet soha nem volt a szerepálmom, nem gondolkodtam róla, ezért nem is ijedtem meg, amikor rám bízták. Végül is egy férfi, nem lehet olyan nehéz eljátszani. (nevet) Bocsánat, ez nagyon gonosz vicc volt, visszavonhatom? (nevet) Hamletet mindig is nagyon arrogáns karakternek gondoltam, a férfi színészek általában ilyennek mutatták őt a darab különféle változataiban. Egy okos, tökös, erőteljes fickónak mutatták, aki őrült, ezért rosszul bánik a körülötte lévőkkel. Én viszont nem ezt láttam benne, hanem egy összetört, gondokkal teli embert, aki rá akar találni az igazságra. Elvesztette az apját, és az egész darab folyamán gyászol. A darab közben jöttem rá arra, hogy milyen nagyban függ egy karakter értelmezése attól, hogy honnan jössz és milyen háttérrel rendelkezel. Azt vettem észre, hogy egyes férfi kollégáim – természetesen nem mindenki – korábban arra használták fel a karaktert, hogy két órán át szemétkedhessenek a színészpartnereikkel a színpadon. Én nem akartam rálépni erre az útra. A karakter tépelődése és igazság utáni vágya mozgatott. Egy rendkívül intenzív munka volt, nem tudom, hogy lesz-e még valaha ilyenben részem.
Mi volt a legnehezebb abban, hogy eljátssz egy férfit?
Már az elején leszögeztem, hogy nem férfit fogok játszani. Természetesen nem én vagyok az első nő, aki Hamletet játssza. Angela Winkler is eljátszotta már, és ő azt mondta róla, hogy Hamlet számára valójában egy gyerek volt. Egy nagyon-nagyon magányos gyerek. Ez a mondat volt a sorvezetőm.
Megtehetnéd, hogy csak filmekben játssz, mégis időről időre visszatérsz a színházba. Miért?
Mert szükségem van rá. Egészen más színészi eszközöket igényel, mint a filmezés és másféle élményt ad nekem. A színház számomra a filmezéshez is a legjobb fajta iskola, másfajta gondolkodást igényel, több kísérletezést enged, és megbocsátóbb a hibákkal szemben.
Fotó: Jens Kalaene/picture alliance via Getty Images
A színházban fontos a próba, de a filmezéskor ritkán adatik meg. Szeretsz egy forgatás előtt próbálni?
Nem annyira. Azt viszont szeretem, ha a forgatás előtt van alkalmam megismerni a munkatársaimat, főleg, ha közeli családtagokat, barátokat vagy egymás szerelmeit játsszuk. Ilyenkor nem jó, ha az első forgatási napon találkozunk csak egymással. Segítséget jelent, ha legalább egy kicsit ismered a másikat. Ugyanakkor a filmnél jobban szeretem, ha csak úgy beleugrunk a közepébe.
A Toni Erdmann tette ismertté a neved szerte a világon. Elmondanád, hogyan változott azóta a karriered, hogy bemutatták a filmet?
Mindent megváltoztatott. Azóta sokkal több ajánlatot kapok, és rengeteg köztük a vígjáték. Nem tartom magam komikus színésznek, egyszerűen csak meg tudok mutatni egy bajban lévő embert, ami időnként vicces is tud lenni. A Toni Erdmann óta sokan mégis komikának tartanak engem, ami szerintem egy félreértés. Nem vagyok az a fajta színésznő, aki a poénért játszik. Nem tudom előre, hogy hol és melyik pillanatban leszek vicces. A sok vígjátékra szándékosan nemet mondtam, és inkább a drámai művek, az emberek közti kapcsolatokra fókuszáló munkák között válogattam, mert ez az én igazi világom.
Főszerepet játszol a legendás rendező, Jonathan Glazer bemutatásra váró filmjében, a Zone of Interestben. Mesélhetsz arról valamit?
Jelenleg Jonathan vágja a filmet, fogalmam sincs, mikorra készül el vele. Azt se tudom, hol és mikor lesz a bemutatónk (azóta kiderült, hogy Cannesban lesz május folyamán – a szerző), pedig a forgatás már 2021-ben véget ért. Viszont nem lepett meg, hogy ilyen sokáig tart ez a folyamat, mert Jonathan már akkor mondta nekem, hogy két-háromévnyi munkájába telik majd, mire elkészül a filmmel. Egy nagyon intenzív, színészi szempontból fájdalmas munkafolyamat volt, de szerintem jobb, ha azután beszélgetünk majd róla, miután már láthattad a filmet. Alig várom, hogy lássam.
A Sisi & én című filmet a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk februárban, a beszélgetés is ott történt. A filmet Ausztriában nemrég mutatták be, a magyar premier időpontja egyelőre nem ismert.
