nlc.hu
Sztárok
Az álommeló: Máté leosztotta Nariment

„Nehezen viselem az életképtelen embereket” – összekapott Az álommeló két versenyzője

Narimen és Máté semmiben nem értettek egyet a feladat során.

Sírással ért véget Az álommeló legutóbbi, szerdai adása, ugyanis Gergő többszöri veszélyzóna után kiesett a versenyből. Kemény nap volt ez a jelentkezőknek, egy nagyon összetett feladatot kellett megoldaniuk, ráadásul párban. Már az elején látszott, hogy kik azok, akik nehezen jönnek majd ki egymással: Narimen és Máté szinte semmiben nem értettek egyet, ez pedig kiütközött a feladatok végrehajtása közben is.

Álommeló Narimen és Máté

Fotó: RTL

„Olyan vagy, mint egy rossz feleség” – mondta Máté a partnerének, amiért az többször beleszólt a vezetési stílusába. Később Narimen állt kamerák elé, majd elmondta, hogy egyszerűen nem bírja elviselni a tutyimutyi embereket és szerinte Máté pont ilyen. 

„Mátéval nagyon nehéz együtt dolgozni, már elviselhetetlenül tutyimutyi néha, és én nehezen viselem az életképtelen embereket. (…) Természetesen volt probléma, mint mindig. A kommunikáción csúszik el minden. Mátéval nem tudunk megfelelően kommunikálni, elbeszélünk egymás mellett” – fejezte ki nemtetszését Narimen.

A műsorról készült kritikánkat ITT elolvashatod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top