Epres Pannival a Nők Lapja e heti nyomtatott száma közölt nagyinterjút, melyben férjéről, gyászról, boldog pillanatokról, a jövőről, például a két gyerekükről, akik közül a fiú, Benedek Mór szintén vízilabdázik, egyaránt beszélt. „Mi vidáman beszélünk róla, emlegetjük a közös élményeinket, de nem szomorúan” – mondta többek között Panni arra a kérdésre, hogy három év után lehet-e már boldog pillanatokról is faggatni. „A fájdalom el van raktározva, megvan a maga helye, ideje. Aki elveszített valakit, érti ezt, nem múlik az érzés, a hiányt csak megszokni lehet.”
Az édesanya arról is vallott, gyerekeik hogyan viselték apjuk elvesztését: „Olyan éles váltás volt ez a helyzet, hogy a tökéletes családi szeretetből egyszer csak elveszítik az egyik pillért, hogy szerintem az, hogy ezt a folyamatot végigélik, egyfajta szupererőt ad nekik.” Szó esik arról is, hogy az özvegynek a családja az első az életében.
„Korán kelek, csinálom az anyai feladatokat, reggeli, uzsonna, kirakom a gyerekeket az iskolánál, onnantól kezdve van egy férfi- és női feladatom”. A gyerekei szerinte örökölték apjuk elszántságát, a vízilabdázó fiának ráadásul „hasonló a karizmája, mint az apukájának”. Panni a lapban arról is beszámolt, hogy még mindig modellkedik, amit a közösségi médiának, az internetnek köszönhet.