nlc.hu
Szabadidő
Kedden matematikából érettségiznek a diákok

Matekérettségi: van olyan feladat, ami az árcsökkentésről szól

Ma a matekkal folytatódnak az érettségi vizsgák.

Elkezdődtek az érettségi vizsgák, hétfőn a magyar nyelvből és irodalomból írásbelizhettek a diákok, kedden reggel kilenctől pedig közép- és emelt szinten is diákok tízezrei vágtak neki a matematika érettséginek.

Gráfok, halmazok, százalékszámítás, valószínűségszámítás, függvények, koordinátageometria, mértani sorozat, kétismeretlenes egyenlet, gömb sugara – ezekkel a példákkal kellett megküzdeniük az érettségizőknek a középszintű matekérettségi első részében. A feladatlapban akad olyan példa is, ami árcsökkentésről szól, de olyan is, ami nem számolós, hanem logikai feladat, írja az Eduline.

„A negyedik feladatnál kifejezetten meglepődtünk, hogy gyökfüggvénnyel kell dolgozniuk a diákoknak, mert eddig az első részben inkább az egyszerűbbnek számító (pl.: abszolútérték–függvény) függvények jelentek meg. Ennél a feladatnál biztosan sok érettségizőnek ki kellett nyitni a függvénytáblázatot, mert nem biztos, hogy tudták fejből, hogyan néz ki egy gyökfüggvény” – mondta az Eduline által megkérdezett szaktanár, aki furcsálotta, hogy két feladat is tartalmaz koordináta-geometriát, ezek eleve mumusnak számítanak a diákok körében, illetve nem szokványos, hogy ugyanabból a témakörből több feladat is megjelenik.

Emellett kiemelte a logikai feladatot, hiszen míg általában egy megoldást kell megadniuk a tanulóknak, amit maguktól kell leírniuk, itt viszont akár több jó válasz is lehet, amit a már megadott opciók közül kell kiválasztaniuk. Hozzátette, hogy az utolsó feladattal is meggyűlhet a bajuk az érettségizőknek, mert ez egy összetettebb valószínűségszámítás, és úgy véli, a többi feladat viszont nem okozhat meglepetést a vizsgázóknak.

Kiosztják a feladatlapokat a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában Pécsen 2023. május 8-án.

Kiosztják a feladatlapokat a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában Pécsen 2023. május 8-án (Fotó: MTI/Ruprech Judit)

A második feladatlap A részében lévő feladatok között van függvényes példa, van köztük egy geometriai példa, amiben egy rombuszt kell elemezniük az érettségizőknek, végül pedig egy százalékszámításos példa is, aminek apropóját a Föld népessége adja. A B-rész három példája közül  csak kettőt kell kiválasztaniuk és megoldaniuk a diákoknak. A B-részben a vizsgázók idén egy kördiagramot, egy geometriát és egy gráfot tartalmazó feladatot kaptak. Ezek a vizsga legkomplexebb feladatai, így ezekben akár több kérdés és feladattípus is szerepelhet, kell többek között átlagot, móduszt és mediánt számolniuk, egy trapéz belső szögét, forgástengely térfogatát, valamint valószínűséget és területet is.

Az első feladatrészben középszinten a diákoknak 10-12 feladatot kell megoldaniuk, erre 45 percük van. A második feladatrészre már 135 percük van, ott közép- és emelt szinten is öt feladatot kapnak az érettségizők. Ezek közül kettő kötelezően megoldandó, viszont az utolsó három feladat közül csak kettőt kell megoldani, egyet passzolni lehet – viszont ott jól láthatóan fel kell tüntetni, hogy melyiket hagyja ki a vizsgázó, ugyanis ha ezt nem teszi meg, akkor a javító tanár automatikusan az utolsó feladatot nem fogja figyelembe venni pontozásnál.

A középszintű írásbelin összesen 100 pontot lehet összegyűjteni: az első feladatrészben maximum 30, a másodikban pedig maximum 70 pontot szerezhettek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top