nlc.hu
Sztárok
A 70 éves Pierce Brosnan családja

70 éves lett Pierce Brosnan, aki szerint a boldogsághoz el kell fogadnunk a veszteséget is

Annyiszor megmentette a világot a James Bond-filmekben, de hogyan élte túl élete tragédiáit a 70 éves Pierce Brosnan, akinek legidősebb gyereke már 50 éves.

Drogheda ipari és kereskedelmi város Louth megyében, az Ír-sziget keleti partvidékén, Dublintól 40 km-re északra. Leginkább akkor került a figyelem középpontjába, amikor 1979-ben II. János Pál pápa az írországi körútja alatt ide is ellátogatott, tette mindezt kevesebb, mint egy hónappal azután, hogy az IRA meggyilkolta a Lord Mountbattent, II. Erzsébet királynő unokatestvérét. Ebben a 40 ezer fős városban született Courtney Love énekesnő, Evanna Lyncs (a Harry Potter-filmekben Luna Lovegood karakterében láthattunk – szerk.), Colin O’Donoghue (az Egyszer volt, hol nem volt sorozat Hook kapitánya – szerk.), és persze cikkünk főszereplője, Pierce Brosnan.

Kitaszította őket a közösség

Még kisbaba volt, amikor apja elhagyta őt és az anyját. „Amikor apám elment, anyám folyamatos vigasztalása jelentette számomra a világot. Egy ír, katolikus közösség tagjai voltunk, ahol szétesett családként sokszor megszégyenítésnek voltunk kitéve.” Anyja, hogy gondoskodni tudjon róla, Londonba költözött, és ápolónőként dolgozott. A kis Pierce a nagyszüleihez költözött a közeli Navan városába, és máig ezt tekinti a szülővárosának. „Tudja, hogy én vagyok az egyetlen filmes szuperhős, aki Navanból származik? Őszintén örülök, hogy olyan emberrel beszélgethetek, aki szintén odavalósi. Navannek mindig lesz helye a szívemben. A nagyapám csodálatos házat épített a folyó partján. Én is ott nőttem fel. Nem tudom, vajon áll-e még…” – mondta egy interjúban Brosnan, amikor megtudta, hogy a beszélgetőtársa egy Navanból származó újságíró. A színész arról is beszámolt, hogy kifejezetten magányos gyerekkora volt. Miután a nagyszülei meghaltak, a nagynénik és a nagybácsik nevelték, anyját pedig évente 1-2 alkalommal látta, ám mégsem neheztelt rá. „Anyámra bátor nőként tekintek, mert mindent megtett, hogy nekem és magának jobb életet teremtsen… Hetente küldött levelet, amiben pénz is volt, és képregény, amiket nagyon szerettem.”

Pierce Brosnan

Pierce Brosnan fiatalon, sörrel a kezében, London, 1978. (Fotó: Jeremy Fletcher/Redferns)

A lelke örökre Írországban maradt

14 évesen lett londoni lakos, ahol nem ment könnyen a beilleszkedés, mindenki csak „az írnek” hívta. 16 évesen döntött úgy, hogy lelép az iskolából, és inkább grafikusnak tanul, végül pedig három évig tanult színjátszást Londonban. Ahogyan ő fogalmazott, igazán felszabadító érzés volt számára, amikor rátalált a színészetre, és érezte, hogy ez az, amit mindig is keresett. Végül egy sorozat hozta meg számára a népszerűséget: az amerikai Remington Steele széria, amelynek 29 évesen lett a főszereplője. „Áldottnak éreztem magam, amikor megkaptam azt a szerepet. Tudtam, hogy most van lehetőségem az amerikai nézőknek is bizonyítanom… Amikor Londonban bontogattam a szárnyaimat, írként nehezen jutottam szerepekhez, mert azokat szinte mindig angolok kapták, én pedig a pálya széléről harcoltam. Miután az Egyesült Államokba kerültem, akkor éreztem azt, hogy végre van esélyem repülni.” Idővel Brosnan kettős állampolgár lett, amiről így mesélt. „Büszke vagyok arra, hogy amerikai állampolgár is vagyok. Szeretem az embereket, és ezt a szellemiséget. De azt hiszem, a szívemben mindig bevándorló leszek, és a szívem, a lelkem és a lényem alapvetően ír. Minden, amit csinálok, az ír. Valószínűleg, ha meghalok, akkor amerikai földön leszek eltemetve. De ez a kettősség jellemez engem egészen fiatal koromtól” – magyarázta a ROUTE Magazine munkatársának.

Pierce Brosnan

Pierce Brosnan mint Remington Steele (Fotó: NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images via Getty Images)

Nem nagyon izgatja, hogy ki lesz az új James Bond

Brosnan hamar a világ és a filmesek kedvence lett. A 90-es években olyan sikerfilmekben játszott, mint a Mrs. Doubtfire, vagy A sors útjai. És innen aztán már tényleg csak egy lépés volt az első Brosnan-féle James Bond-film, az Aranyszem. A színész összesen négy filmben alakította a 007-es ügynököt, majd átadta azt a szerepet Daniel Cragnek. „Igazából soha nem néztem újra a saját James Bond filmjeimet. Láttam őket a premieren és ennyi. Talán egy nap majd megteszem, de úgy vagyok vele, hogyha egy munkának vége, akkor jöhet a következő” – mondta a GQ magazinnak. Hozzátette azt is, hogy nem nagyon foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy ki lesz Daniel Craig után a következő 007-es. „Érdekes lesz a végeredmény, az biztos. De bárkire is esik a választás, sok sikert kívánok neki.” Annyit azért kiszedtek belőle az újságírók, hogy melyik a kedvenc „friss” James Bond-filmje: a Skyfall.

Pierce Brosnan és Sophie Marceau

Pierce Brosnan és Sophie Marceau A világ nem elég című filmben (Fotó: Keith Hamshere/Sygma via Getty Images)

A 007-es filmek után Brosnan olyan mozikban játszott, mint a közönségkedvenc Mamma Mia!, a méltatlanul alulértékelt Hosszú az út lefelé, a Black Adam vagy a Százkarátos szerelem. Ebben Emma Thompson volt a partnere, akiről így nyilatkozott. „Emlékezetes nyár volt az, amit a forgatással töltöttünk. Már az első nap olyan volt, mintha mindig is együtt dolgoztunk volna. Azt hiszem, a nevében is beszélhetek, amikor azt mondom, hogy tiszteljük és szeretjük egymást. Emma egy tehetséges, gyönyörű és barátságos nő. Mi más szépet mondhatnék még róla?” – ecsetelte Brosnan a Collider weboldalnak.

Egy megtört szív gyógyulása

Brosnan munkáját a kitartás, az akarat, és az elhivatottság jellemezi. A magánéletében is legalább ennyire elkötelezett, pedig számos sorscsapást kellett elviselnie. Első felesége, Cassandra Harris ausztrál színésznő volt, akivel 1980-ban kötötte össze az életét. A nőnek ez volt a harmadik házassága. „Amikor találkoztunk, Cassandrának már volt két gyermeke a korábbi házasságából, én pedig úgymond felkaroltam az egész családot. Sajátjaimként neveltem a gyerekeket, jó apjuk akartam lenni, bár igazi apafigura nem volt az életemben. Cassandra gyönyörű nő volt, a mostohagyermekeim pedig nagyon fiatalok, így huszonéves fiatalemberként váltam családfővé, és családos emberré” – nyilatkozta a ROUTE Magazine-nak.
 
Nem sokkal a hetedik házassági évfordulójuk után, 1987-ben Brosnan nejénél petefészekrákot diagnosztizáltak, csakúgy, mint évekkel korábban a saját anyjánál is. Cassandra négy évig hősiesen küzdött a betegséggel, azonban 1991 karácsonya után néhány nappal teste feladta a harcot. Férje az utolsó percig ott feküdt mellette a kórházi ágyon. „Tehetetlennek éreztem magam, megsemmisültem. Az utolsó pillanatokban is ő vigasztalt engem, nem pedig fordítva. Örökre a szívemben marad. Mindennap ott van velem. Áldott voltam, hogy találkozhattam egy ilyen csodás nővel” – mondta később a People magazinnak. A megtört, immár özvegy színésznek adoptált gyermekei: Charlotte és Christopher, valamint Cassandrával közös fia, Sean jelentették a vigaszt.
 
Három évvel felesége halála után, 1994-ben egy mexikói bárban találkozott a szerkesztőként dolgozó Keely Shaye Smithszel. Az esküvővel hét évet vártak, és a színész szülőhazájában, Írországban házasodtak össze 2001-ben. Két gyermekük született, Dylan 26 éves, Paris pedig 22. „Tudom, milyen özvegynek lenni, és milyen újra megtalálni a szerelmet. Biztosan állíthatom, hogy mindig van remény, és meg kell tanulni élni a lehetőséggel és nyitottnak lenni a boldogságra… Keely minden erejével segített nekem, hogy feldolgozzam az életem feldolgozhatatlannak tűnő fájdalmait” – mondta a színész a Mirrornak.

Pierce Brosnan és Cassandra Harris
Megnézem
Összes kép (7)

Nem tudta megmenteni a fiát

A fájdalmak pedig nem értek véget Brosnan életében azzal, hogy elveszítette első feleségét. Tragikus módon adoptált lánya, Charlotte is petefészekrákban hunyt el 42 évesen, két gyermeket hagyva maga után. „Charlotte emberségesen, bátorsággal és méltósággal küzdött a rák ellen. Nehéz a szívünk oly kedves lányunk elvesztése miatt. Imádkozunk érte, és azért, hogy ez a szörnyű betegség gyógymódja hamarosan elérhető legyen” – fogalmazott ekkor a színész.

Brosnan tehát az évek alatt összesen öt gyermekről gondoskodott: a 42 évesen elhunyt, adoptált Charlotte-ról, a szintén adoptált Christopherről, az első feleségével közös fiáról, Seanról, és a második házasságából született Dylanről, valamint a jóképű Parisról. A legnagyobb fejfájást Christopher okozta számára, akin bármennyire is szeretett volna, egy ponton túl már nem tudott segíteni. Anyja halála után a fiú rákapott a kokainra és a heroinra, emellett teljesen elvesztette az irányítást az élete felett. 1997-ben ittas vezetésért három hónapos börtönbüntetést kapott. A színész mindent megtett, hogy segítsen a fiún, idővel azonban feladta a próbálkozást. „Sok év eltelt már Cassandra halála óta, de Christopher még mindig nagyon elveszett. Megdöbbentő módon. Tudom, hogy hol és hogyan él, de nehéz élete van. Mindig imádkozom érte, és tudja: én mindig itt vagyok neki, az önfejűsége és a függőségei ellenére is” – mondta 2005-ben a Playboynak.

Christopher Brosnan

Christopher Brosnan Londonban sétál, 2019-ben (Fotó: Profimedia)

Kapcsolatukat mindketten „bonyolultként” jellemzik. Amikor 2020-ban apák napján Brosnan feltöltött a közösségi oldalára egy fotót, ezt írta a képhez: „Örökké szeretlek titeket, kedves fiaim, Paris, Dylan, Sean és Christopher, nagyon köszönöm a szereteteteket.” Azonban a fotón csak Paris, Dylan, és Sean volt látható. Az ünnepségtől Christopher távol maradt.

Brosnan szerint az életben nem kaphatunk meg mindent, és nem zárhatjuk ki a veszteséget sem a szívünkből. „Mindannyiunknak megvannak a saját gyötrelmei. Keresztül megyünk megannyi szenvedésen, sok veszteség ér minket az életben. Néha ez egy válás, máskor a halál, vagy éppen az, hogy látjuk, milyen veszélyes ösvényre tévedt egy szerettünk. Nem kell úgy tenni, mintha ezek a fájdalmak nem léteznének, de amikor a szívedben helyt adsz a pozitív érzéseknek és eseményeknek, akkor ad értelmet a szomorúság a boldogságnak.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top