„A Föld látványa teljesen lenyűgöző, és az az érzés, amikor visszanézünk, és bolygóként látjuk, csodálatos érzés. Ez egy teljesen más perspektíva, és ez arra készteti az embert, hogy felbecsülje, mennyire törékeny a létezésünk.”
(Sally Ride)
Sally a Houston-i Jonson Space Center-ben gyakorol a küldetésre (Fotó: Space Frontiers/Getty Images)
Mi leszel, ha nagy leszel? Tipikus kérdés, tipikus válaszokkal. Fiúk tűzoltásról, rendvédelemről (vagy vadak tereléséről), kislányok pedig fodrászkodásról, éneklésről és koronaviselésről álmodnak. Nem úgy Sally Ride, aki űr…, akarjuk mondani, teniszkarrierről ábrándozott fiatal korában. Igen, az első amerikai űrhajósnő feltörekvő csillaga volt a sportágnak, sokáig főiskolára sem akart menni, hogy profi játékos lehessen. Végül a tenisz adta ösztöndíjjal jelentkezett a Stanford Egyetemre, ahol természettudományi diplomát szerzett – és ezzel olyan úton indult el, amivel beírta magát a történelembe.
Irány a NASA!
Sally Ride 1973-ban szerzett angol és fizika diplomát, ami talán furcsa párosítás, ám a természettudományok iránti szeretetét otthonról hozta. Bár a szülei nem ezen a pályán mozogtak – apja politológiaprofesszor, anyja pedig tanácsadó volt – mindketten imádták a tudományos világot, így Sally már egészen korán magába szívta a tudás szeretetét. Az alapdiploma után a mesterfokozatot is megszerezte, 1978-ban pedig a papírját is megkapta, mint a tudományok doktora.
Ride élete tehát mondhatni teljesen átlagos tervekkel indult, csakhogy 1977-ben a NASA újsághirdetést adott fel, melyben női űrhajósokat kerestek, ő pedig úgy döntött, jelentkezik az állásra. És milyen jól tette! Egyike lett annak a hat nőnek a nyolcezer jelentkezőből, akiket felvettek az amerikai űrközpontba. A számolás joga című film óta tudjuk, hogy a NASA a nők számára is bőven biztosított lehetőséget már a kezdetek óta, de űrlegénységnek korábban nem képezték őket.
Rhea Seddon, Kathryn Sullivan, Judth Resnik, Sally Ride, Anna Lee Fisher és Shannon Lucid űrhajósjelöltek a Johnson Space Centerben, egy mentőkabinnal pózolnak a fotósoknak, 1979 (Fotó: NASA/Interim Archives/Getty Images)
A tökéletes jelölt
Ride minden szempontból rátermettnek bizonyult. Nemcsak afféle tudóspalánta volt, mint az Agymenők karakterei, de fizikai teljesítményét tekintve is – hála a tenisznek – abszolút beleillett abba az elképzelésbe, mit a ’78-as női szakasszal kapcsolatban megfogalmaztak. A kiélezett űrversenyben már több nő is bizonyított. A leghíresebb az orosz Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova 1968-ban három napig tartózkodott az űrben, így egyértelmű volt, hogy a NASA-nak is kellenek saját emberek a gyengébbik nem képviselőiből – bár, hogy miért voltak ekkora lemaradásban, az más kérdés.
Az biztos, hogy az űrprogram számára a ’80-as évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a technológiai és tudományos készségek fontosak a fejlődés szempontjából, a küldetésspecialisták – így nevezték őket – már egy újfajta, modern megközelítést jelentettek a NASA számára.
Sally Ride amerikai űrhajós, az STS-7 küldetés specialistája a Challenger űrsikló hátsó pilótafülkéjében, 1983 (Fotó: NASA/Interim Archives/Getty Images )
Ez volt az a pont, ahol Ride és az űrprogram útjai egybe vágtak, persze ahhoz, hogy saját maga vezessen el egy űrsiklót, először az alkalmasságin kellett megfelelnie – természetesen csont nélkül átment még a legdurvább állóképességteszten is –, illetve a pilótaképzést is el kellett végeznie. 1979-ben erre a tudásra is szert tett.
Kilövés indul… 3,2,1
A Challenger űrsikló 1983. június 18-án startolt el Ride-dal a fedélzetén. Nemcsak az első amerikai nő volt a történelemben, aki az űrbe jutott, de sokáig a legfiatalabb (amerikai) női asztronauta címet is birtokolta.
Ride mint repülőmérnök volt jelen a legénységben, ám az akkori sajtót sokkal jobban érdekelte, hogy vajon az űr hogyan fog hatni a petesejtjeire, vagy hogy milyen smink lesz rajta a küldetés során, mint a tényleges érdemeire.
„Kár, hogy ez ilyen nagy ügy. Kár, hogy a társadalmunk nem tart előrébb” – fogalmazta meg a későbbiekben a kérdések kapcsán.
Az űrsikló küldetése hat napig tartott, ezalatt két kommunikációs műhold telepítésében és különféle kísérletek végrehajtásában vett részt. Közben persze arra is jutott idejük, hogy a súlytalanság állapotában azzal szórakozzanak, hogyan lebeg a narancslé vagy a földimogyoró a kabin egyik oldalán állótól a másik oldalán álló szájáig.
Ha pedig már az űrben járt, akkor mindjárt duplázott is. 1984 októberében – szintén a Challenger fedélzetén – teljesített egy második űrmissziót is. Utóbbi különlegessége abban rejlett, hogy immáron nem egyedüli nőként, hanem gyerekkori barátjával, Kathryn Sullivannel (az első amerikai nő, aki űrsétát tett) utazott. Harmadik útja 1986-ra volt datálva, de miközben Ride a felkészülést végezte, a Challenger sajnálatos módon felrobbant. A NASA felfüggesztette az ingajáratait, Sally azonban így sem maradt feladat nélkül, egyike volt a baleset körülményeit vizsgáló bizottságnak.
A NASA űrhajósai, Kathryn D. Sullivan és Sally Ride a Challenger űrsikló belsejében az STS-41-G küldetés során, 1984. októberben. Épp azt mutatják, hogy kötnek ki egy hálózsákot a súlytalanságban (Fotó: Space Frontiers/Getty Images)
Amikor arról kérdezték egy 2008-as interjúban, az űrutazása 25. évfordulóján, hogyan élte meg a kiválasztást, nem kertelt:
„Az a tény, hogy én leszek az első amerikai nő, aki felmegy az űrbe, hatalmas elvárásokat hordozott magában. Ez elég világossá vált azon a napon, amikor azt mondták, hogy beválasztottak a legénységbe. Felvittek Chris Kraft (mérnök a NASA-nál – a szerk.) irodájába. Beszélgetni akart velem, és megbizonyosodni arról, hogy tudom, mibe keveredtem, mielőtt a stáb tagjává válok.
Annyira elkápráztatott a legénység és az űrbe való kijutás lehetősége, hogy nagyon kevésre emlékeztem abból, amit mondott. A kilövés napján annyi izgalom volt és olyan sok minden történt körülöttünk a legénységi szállásokon, még a kilövőállás felé vezető úton is. Akkoriban nem igazán gondolkodtam ezen, de rájöttem, milyen megtiszteltetés, hogy elsőként kaptam lehetőséget, hogy kimenjek az űrbe.
Nem kockáknak való vidék
1989-ben Ride úgy döntött, ideje új utakat keresnie. Otthagyta a NASA-t, hogy a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem fizikaprofesszoraként, valamint az egyetem űrintézetének igazgatójaként is kipróbálja magát. 2001-ben megalapította saját cégét, a Sally Ride Science-t azzal a céllal, hogy lányokat és fiatal nőket motiváljon tudományos, matematikai és technológiai karrierre. Mindig úgy gondolta, hogy a tudomány nemcsak a kockák kiváltsága, és programjának egyik fontos része volt, hogy ezt bizonyítsa. Több gyerekkönyvet is írt az űrkutatásról és az űrhajósként szerzett személyes tapasztalatairól.
Sally Ride a Kennedy Űrközpontba érkezését követően felcipeli a csomagjait az űrsiklóra (Fotó: Getty Images)
Pályafutásának jelentős mérföldköveit kitüntetések és díjak igazolják, többek között bekerült a National Woman’s Hall of Fame-be és az Astronaut Hall of Fame-be is. 2013-ban posztumusz elnyerte az Elnöki Szabadságérmet.
Ride 2012-ben vesztette el a csatát a hasnyálmirigyrákkal szemben. Rendíthetetlen kitartása az egész életében megmutatkozott, nem volt ez másképp a betegséggel sem. Másfél évig vívta a csatáját, 61 éves korában azonban a szervezete feladta a küzdelmet. Örökségét Barack Obama fogalmazta meg találóan:
Az első amerikai nőként az űrben Sally nemcsak betörte a sztratoszférikus üvegmennyezetet, hanem át is robbant rajta. És amikor visszatért a Földre, életét annak szentelte, hogy segítsen a lányoknak kitűnni olyan területeken, mint a matematika, a tudományok és a mérnöki munka.
