Ha a nyolcvanas/kilencvenes években voltál gyerek, szinte kizárt, hogy úgy tudtad élni az életed, hogy nem láttál egyetlen Rendőrakadémia-filmet sem. Még ha nem is mentél el érte a moziba, biztosan szembe jött valamikor VHS-en vagy a tévében, ahol a különböző csatornákon az évek során megszámlálhatatlan mennyiségű ismétlést kapott. A Mahoney kadétot alakító Steve Guttenberg a nyolcvanas évek egyik legmenőbb komikus sztárja volt, és itt bontogatta a szárnyait Kim Cattrall is, mielőtt a Szex és New York sorozattal befutott volna.
Ha mást nem is jegyeztél meg belőle, a zseniális hangutánzó, Michael Winslow hangpoénjai, a kétméteres Hightower megjelenése, a legendás Kék Osztriga melegbár vagy az induló hangulatú, fúvószenekarra komponált zenei főtéma biztosan beléd égett. Az emlékek persze sok mindent megszépítenek, és első blikkre szinte biztosan egy „ez jó kis film volt” gondolat születik meg bennünk, ha a Rendőrakadémiára gondolunk. De valóban az volt? Ha ma néznéd meg, még most is jó filmnek tartanád?
Egy inkompetens banda
A részben igaz történetet feldolgozó Rendőrakadémia ősrégi hollywoodi recept szerint készült. Vegyél egy első ránézésre csupa kutyaütőből álló, mindenre alkalmatlan bandát, röhögj sokat rajtuk, miközben próbálnak összecsiszolódni, hogy a végére egy nagy küldetés/verseny során kiderüljön: az egység sokkal fontosabb, mint a csapattagok egyéni képességei, így a daliás siker nem maradhat el.
Ezen kívül találsz még benne egy jó adagnyit az egyetemi kollégiumokban/diákszövetségekben játszódó komédiák szívatásokra és szexizmusra építő humorából, az 1981-ben készült Party zóna hatását például le sem tagadhatná. Eközben pedig egy olyan autoritást nevettet ki, mint a legtöbbször oly komolyan vett rendőrség, akik a Rendőrakadémia-filmekben nagyrészt dilettáns hülyéknek tűnnek. Nemcsak a kadétok, hanem a legfelsőbb vezetők is, az imkompetens Lassard parancsnokkal az élen.
Lassard parancsnok azaz George Gaynes a Rendőrakadémia 5. részében (Fotó: Warner Bros. Pictures/Collection ChristopheL via AFP)
A film páratlanul egyszerű szerkezetet követ. Van egy rövid felvezetés az alaphelyzet és a karakterek rövid bemutatásával. Itt megtudhatjuk, hogy soha meg nem nevezett amerikai nagyváros polgármester asszonya új szabályt hozott. A rendőrségnek mostantól mindenkit fel kell vennie a soraiba, akiket korábban mondjuk a testalkatuk (túl kicsi, túl súlyos…), netán valamilyen lelki eredetű betegségük miatt visszautasítottak. Ezután felvezetik nekünk a karaktereket. Mindegyikük leírható egyetlen tulajdonsággal:
- Carey Mahoney (Steve Guttenberg): Az örök lázadó, nagy igazságérzetű és annál is nagyobb pofájú csajozógép.
- Leslie Barbara (Donovan Scott): A csapat kicsit tutyimutyi kövér embere.
- Tackleberry (David Graf): A fegyvermániás, militarista, erőszakhívő, akinek mégis helyén van a szíve.
- Moses Hightower (Bubba Smith): A kétméteres fekete ember, akinek a termetével csak a szíve nagysága vetekedhet.
- George Martín (Andrew Rubin): A csapat dzsigolója, akinek az életében az megy eseményszámba, ha egy este csak egy nővel fekszik le.
- Laverne Hooks (Marion Ramsey): Aprócska fekete nő, aki szuperhalkan beszél, de amikor nagyon kell, megtalálja a hangját.
- Karen Thompson (Kim Cattrall): Gazdag, elkényeztetett és csinos lány, aki rendőr akar lenni. A klasszikus love interest.
- Larvell Jones (Michael Winslow): A hangutánzó csávó. Más dolga nincs is, minthogy hangokat utánozzon.
- Doug Fackler (Bruce Mahler): Anyámasszony katonája, papucsférj.
- Callahan őrmester (Leslie Easterbrook): Az óriásmellű, óriásszigorú és óriási szexétvággyal rendelkező kiképző.
- Harris hadnagy (G.W. Bailey): A karrierista, újoncszivató, pökhendi, sértegető kiképzőparancsnok.
- Lassard parancsnok (George Gaynes): A Rendőrakadémia teljesen inkompetens parancsnoka.
A Rendőrakadémia 3. szereplői (Fotó: NZ / Collection ChristopheL via AFP)
Miután megismertük a csapatot és a kiképzőket, jön egy nagyjából egyórányi slapstick komédiás (fizikai vígjáték, ami enyhén komikus erőszakon alapul) blokk, amiben a szereplők körbeszívatják egymást. Végül pedig az egész egyetlen nagy akciójelenetbe torkollik, ahol a hőseinknek első bevetésként egy utcai zavargást kell leverniük. Ez a szerkezet annyira bejött az első Rendőrakadémiánál, hogy gyakorlatilag az összes későbbi részben is átvették.
Homofób és szexista
Egy nyolcvanas évek közepén, a Reagan-érában készült zsarukomédia 2023-ban újranézve? Ugyan, mi baj történhetne? Hát, elég sok minden. A humor ritkán öregedik jól, elég ha csak a Jóbarátok című sorozatra gondolunk, pedig a Rendőrakadémia még annál is régebbi. Az egyik legismertebb poénja – valljuk be, pár évtizede még röhögtünk rajta – ma már nettó homofóbia.
A Mahoneyra rászállt két samesz meg akarja tudni, hol lesz a kadétok hétvégi bulija, a ravasz rendőrtanuló pedig a Kék Osztriga nevű bárba küldi őket. Amikor a két civilbe öltözött fiatal rendőr belép a helyre, azonnal körülveszik őket az S/M bőrcuccokba öltözött, bajszos, bilincses melegek. Nem engedik ki őket, majd elkezdenek először tangózni (a jól ismert zenére), később pedig lassúzni velük. A komikusnak szánt jelenetsor a legrosszabb fajta meleg sztereotípiákat táplálta, mivel a jelenetben a perverz szexuális életet élő, deviáns melegek egy klubban összegyűlve veszik el a hozzájuk betévedő heteroszexuális férfiak maszkulinitását, gyakorlatilag komikusnak szánt erőszakkal.
De hasonlóan homofób az a jelenet is, amiben Lassard parancsnok meglátja csókolózni egy másik rendőrrel Mahoneyt, látszólag elborzad, ám az után rögtön megbocsátóvá válik, amikor meglátja, hogy valójában nem egy férfival, hanem a Kim Cattrall által játszott Karen Thompsonnal smacizott. A film homofóbiája olyan erős, hogy még egy kutya is kap belőle: Harris hadnagy gyakorlatilag leb**izik egy kutyát, amiért az meghágta a lábát.
Szexizmusból is kapunk egy adagot, és ebben leginkább Mahoney karaktere a bűnös. Elvileg ő itt a jófiú, akivel azonosulnunk kéne, eleinte mégis kisebb zaklatással próbálja becserkészni Karent. Ennél azonban sokkal problematikusabb az a jelenet, amikor emberünk egy tűzlétránál állva kukkolja a női zuhanyzó meztelen nőit egy sörrel a kezében. A film alkotói láthatóan semmi bajt nem látnak ebben, a jelenet úgy van ábrázolva, mint az egészséges heteroszexualitás vicces megnyilvánulása. Egészen biztos vagyok abban, hogy ma már egy film pozitív főhőse nem viselkedhetne így.
Steve Guttenberg és Kim Cattrall a Rendőrakadémia sztrájai (Fotó: NZ / Collection ChristopheL via AFP)
A konzervatív rendszer győzelme
A Rendőrakadémiát az idők során rasszizmussal is vádolták, de e vád alól most kénytelen vagyok felmenteni. A vádak szerint azért rasszista, mert a fekete karakterei kizárólag sztereotípiákból állnak, és ezzel nem is áll szándékomban vitatkozni. Csakhogy ebben a filmben bőrszíntől függetlenül az összes karakter kizárólag sztereotípiákból áll, így pedig már kevésbé állja meg a helyét a rasszizmus vádja.
Mai szemmel nézve kimondottan érdekes a film üzenete is. A felszínen ugyan úgy tűnhet, hogy a dilinyós bagázs rendszer fölött aratott győzelmét láthatjuk bő másfél órában, ám a helyzet valójában egészen más. Ne feledjük, a Reagan elnöki érában járunk, amikor a konzervatív amerikai elnök meghirdette a kábítószer elleni országos harcot, amiben óriási szerepet szánt a rendőrségnek. Ronald Reagan a rendteremtés ígéretével kampányolt, és főképp ennek köszönhette a sikereit.
Lehet, hogy a filmben bemutatott rendőrkadétok elsőre vicces hülyegyereknek tűnnek, de végül csak rendet raknak az utcákon és elverik a balhézó csőcseléket. Az autoritással folyton szembeszálló Mahoney pedig a látszat ellenére egyáltalán nem arat győzelmet, hanem a maga játékos és ironikus módján ugyan, de elfogadja maga fölött az autoritást, és betagozódik alá. Maga is igazi rendőrré válik. Nem ő győzött, hanem a rendszer. Betörte őt, még akkor is, ha ezt a film nem nagyon akarja látványosan az orrunk alá dörgölni, mert egy vígjátékról van szó.
Aztán ott van még a fegyvermániákus Tackleberry karaktere (aki a 45-ös pisztolyát az anyukájától kapta a szülinapjára…) is, akit ma már egy szélsőséges, nagyra nőtt, közveszélyes incelnek látnánk, aki mindenben a veszélyt látja, és előbb lő, csak azután kérdez. 1984-ben ő még lehetett komikus karakter, ám számos indokolatlanul agyonlőtt afroamerikai, valamint véres és tragikus tömegmészárlás után nagyon nehéz bármi vicceset látni benne.
A Rendőrakadémia ugyan ebben a formájában ma már biztosan nem készülhetne el, de ez nem jelenti azt, hogy teljességgel élvezhetetlen film. Ha el tudunk tekintetni a korszak vadhajtásaitól, amiben készült, azért tartogat néhány jobb poént, főként a hangutánzó Michael Winslow zsenialitásának köszönhetően és a karizmatikus Steve Guttenberg is árasztja magából azt a szerethető lazaságot, ami a nyolcvanas évek egyik nagy sztárjává tette. Élvezhetőnek tehát élvezhető 2023-ban a Rendőrakadémia, de az biztos, hogy nem jó film. Sokszor kicsit slamposak a poénjai, nem mindig jó a tempója és egy idő után zavaróvá válik, hogy minden karaktere kétdimenziós és üres. A puszta nosztalgiafaktor azonban elviszi a hátán. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy az új nézők mit láthatnak benne…
