nlc.hu
Egészség
Majdnem belehalt a gyomlálásba

Majdnem belehalt a gyomlálásba, miután mérgező bürökkel érintezett

A nő gyanútlanul gyomlált, amikor hozzáért a mérgező növényhez.
Foltos bürök

Kenzie Kizer, egy texasi nő épp a kertjében gyomlált, amikor váratlanul azt érezte, hogy valami égeti a karját. Mint kiderült, egy mérgező foltos bürökkel érintkezett. Kizer asszony szerint az első tünetei a gyomlálás befejezése után jelentkeztek. Gyorsa lezuhanyzott, gondolván, ennyi elég lesz, de nem sokkal később megduzzadt a nyelve, szédült, a beszéde nehézkessé vált.

Ez az apró, fehér virágú növény, amely gyakran megtalálható patakokban és völgyekben, különösen mérgező az állatokra és az emberre egyaránt.

A nő, amikor már nehezen tudott lélegezni, felkereste a legközelebbi kórházat, ahol az orvosok megerősítették, hogy megmérgezte a növény. A doktorok szerint az életét az mentette meg, hogy lezuhanyzott, miután érintkezett a növénnyel, így enyhítette a  mérgezést.

Hogy mennyire mérgező a növény, azt jól mutatja, hogy védőruházat, például kesztyű és arcmaszk is viselendő, amikor a növény mérgezésének kezelése történik.

A nő azóta egy ismeretterjesztő oldalt indított a Facebookon, hogy figyelmeztessen másokat a növény veszélyeire.

(Via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top