Hősként ünnepelnek egy Peruban élő kolumbiai hajléktalan férfit, miután vállalva a kockázatot, több kutyát is megmentett egy lángoló épületből. Sebastián Arias az utcán sétált, amikor észrevette, hogy egy újrahasznosító üzem lángokban áll, és a lángok átterjedtek egy szomszédos házra is, amely kutyamenhelyként működött.
Bár az ott élők közül néhányan kiszabadították az állatok egy részét, a terjedő tűz miatt nem mindegyik kutyához fértek hozzá. Sebastián Arias habozás nélkül felmászott az épületre, hogy segítsen a szorult helyzetben lévő kutyákon. Arias korábban a kigyulladt újrahasznosító üzemben dolgozott, és jól ismerte a menhelyet, így tudta, hogy körülbelül hány állatról gondoskodnak és nagyjából hol lehetnek az épületben.
„Hallottam, hogyan sírnak, vonyítanak. Nem szeretném, ha a kutyámnak így kellene meghalnia” – nyilatkozott arról, miért vállalkozott a mentőakcióra. Hozzátette, amikor az utolsó kutya megmentésére indult, majdnem rádőlt egy fal.
A kutyamenhely vezetője, Soledad Rentería éppen vásárolni volt, amikor a tűz kitört. Rentería több mint 12 éve gondoskodik kóbor kutyákról, remélve, hogy sikerül nekik új otthont találni. A tűz után pedig felhívást tett közzé, amiben arra kérték az embereket, hogy segítsenek gazdihoz kerülni védenceinek. Az egyik kutyát, Lulut már örökbe is fogadták, mégpedig nem más, mint La Victoria polgármestere, Rubén Cano.
(via MyModernMet)