Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya az RB Leipzigtől a Liverpool FC-hez igazolt.

Szoboszlai Dominik irányítja a labdát a Magyarország – Litvánia mérkőzésen az UEFA EURO 2024 selejtező G csoportjában a Puskás Arénában 2023. június 20-án, Budapesten (Fotó: Szirtesi László/Getty Images)
A középpályás kivásárlási ára 70 millió euró volt, ezzel pedig Szoboszlai lett a Liverpool történetének harmadik legdrágább futballistája.
A csapatnál a 8-as mezszámot kapta meg, amelyet egykor Steven Gerrard is viselt.
A magyar labdarúgó nevével ellátott mezek pedig már meg is jelentek a csapat webshopjában, nem kevés összegért – írja a Pénzcentrum.
Szoboszlai Dominik mezéért 90,95 fontot, vagyis körülbelül 40 ezer forintot kérnek, a gyerekek méretére szabott mez pedig 70,95 fontba, vagyis 31 ezer forintba kerül, ehhez pedig még a kiszállítási díj is társul.
A portál szerint ez nem kirívó összeg, hiszen minden liverpooli labdarúgó mezéért ennyit kérnek.