nlc.hu
Életmód
Hodász András élete a coming out után

Először szólalt meg a coming outja óta Hodász András, kapcsolatban él az egykori pap

Most már úgy véli, a meleg párkapcsolatok is lehetnek értékes szeretetkapcsolatok.

Hodász András először szólalt meg azóta, hogy egy hete bejelentette: homoszexuális. A Válasz Online-nak adott interjúban többek között elárulta, miért mostanra időzítette a coming outját, mikor került képbe önmagával, illetve bocsánatot kért azoktól, akik követték, akik hallgatták a prédikációit, vagy akiket összeadott.

Tényleg járt lányokkal

Édesanyám él – és neki most tényleg nagyon nehéz. (…) A mostani terapeutámnál fél év kellett, hogy egyáltalán fel merjem vetni: lehet, hogy én homoszexuális vagyok” – árulta el. Arra a kérdésre, hogy tényleg igazak-e sztorik a barátnőjéről, még a papság előttről, a következőket mondta: “Igen. Tényleg jártam lányokkal. Nagyon későn állt össze nekem ez a történet.”

Annak kapcsán, hogy mikor kezdte sejteni, Hodász András bevallotta: “Olyan budai, katolikus közegben nőttem fel, ahol a homoszexualitás egyszerűen nem volt, nem lehetett opció. Ha tehát fel is vetődött bennem a kósza gondolat, rögtön elhessegettem, megmagyaráztam magamnak, hogy ez nem is az. (…) Katolikus fiatalként azonban fontos volt számomra az egyház tanítása a házasságig őrzött szüzességről. Így persze tényleg nem volt olyan helyzet, amikor kiderülhetett volna.” Azt azonban cáfolta, hogy azért ment volna papnak, hogy cölibátust fogadva továbbra se derüljön ki a titka.

Hodász András,

Hodász András egy hete jelentette be, hogy homoszexuális – Fotó: Instagram / @andrashodasz

A coming out okai

A coming out időzítése kapcsán tagadta, hogy a másnapi Pride lett volna a meghatározó. “Reakcióként arra, hogy az elmúlt hetekben nagyon megszaporodtak a pletykák, a kommentek, az üzenetek… A szűkebb baráti köröm és néhány egyházi személy tudta már egy ideje, őket beavattam. Lehet, hogy elmondtam olyanoknak is, akiknek nem kellett volna… (…) Nem volt egyértelmű, mi a helyes ebben a helyzetben, ezért átbeszéltem a témát néhány számomra meghatározó emberrel, ezután döntöttem így. Miután megszületett a döntés, beszéltem a családdal, hogy ne érje őket meglepetésként, aztán napokig írtam a bejegyzést, mielőtt élesítettem” – mesélte.

A jelenleg félállásban baristaként dolgozó Hodász az interjúban arról is beszélt, hogy szeptembertől Youtube-csatornát tervez indítani, ez is közrejátszott a coming out időzítésében. “Szerettem volna elkerülni a helyzetet, hogy elindulunk, aztán mondjuk egy hónapra rá kiderül rólam, hogy meleg vagyok. És akkor azon megy a csámcsogás ahelyett, amilyen tartalmat gyártunk. (…) Ha senki nem lesz kíváncsi rám, akkor lehet, hogy abbahagyom, és nem leszek a nyilvánosság része. (…) Sokan vannak, akik eltávolodtak az egyháztól, de vágyják az Istent. Az egyházban lévők között is vannak, akik vágynak lelki töltődésre, tartalomra. Kereszténység, szentírás, ima, társadalmi tanítás… Ezek hiánycikkek a Youtube-on“.

Hodász András

Hodász András a 34. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlaton 2017-ben  – MTI Fotó: Komka Péter

Van kedvese

A hosszú interjúból az is kiderült, hogy már egy ideje párkapcsolatban él az egykori pap. “Osváth Zsolt azt üzente önnek egy videójában a múlt héten: „Isten áldjon téged és a kedvesedet”. Tehát kapcsolatban él” – jegyezte meg az újságíró, mire Hodász: “Igen, de ez már tényleg a magánügyem“.

Bocsánatkérés

Az expap a beszélgetés során bocsánatot kért azoktól, akik követték, akik hallgatták a prédikációit, vagy akiket összeadott, mert – úgy véli – a coming outjával fájdalmat okozott nekik. “Sok ember követett, hallgatott rám, hallgatta az előadásaimat, prédikációimat. Nekik is nagyon nehéz lehet most. Papnak lenni olyan kicsit, mintha a család tagja lennél. Akiket összeadtam, akiknek megkereszteltem a gyerekét, akik jártak a miséimre… Az emberekben kialakul valamiféle kötődés a pap irányába. Nekik ez most jogosan okoz fájdalmat, még akkor is, ha igazából én ugyanaz az ember vagyok, akit ők megszerettek, csak most eggyel több dolgot tudnak rólam. Tőlük itt és most bocsánatot kérek, remélem, egyszer majd harag nélkül tudnak rám gondolni” – fogalmazott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top