nlc.hu
Aktuális
Testőreivel úszta át a Balatont Novák Katalin

Novák Katalint még a Balatonban is védték a testőrei, ők is ott tempóztak mellette

A tóban sem hagyták magára a köztársasági elnököt.

Alaposan lefárasztotta a testőreit Novák Katalin, amikor vasárnap maga is teljesítette a Balaton-átúszás 5,2 kilométeres távját. A biztonságiak ugyanis végig ott voltak vele a vízben, a köztársasági elnök közelében tempózták végig a kilométereket, sőt egy külön csónak is követte a politikus mozgását – írja a Blikk.

A bulvárlap riportere kiszúrt egy magas, kisportolt férfit és egy fiatal, sportos nőt Novák Katalin mellett az induláskor, illetve a célba érkezéskor. Bár mindketten kerülték a feltűnést, láthatóan nem távolodtak el az elnöktől sem a vízben, sem a boglári parton.

Novák Katalin,

A táv teljesítésére készül Novák Katalin – Fotó: MTI/Katona Tibor

Védett állami vezetők esetében különleges képességű testőrökre is szükség lehet. Ha az illető szeret lovagolni, futni, úszni, akkor az adott sportágban jártas testőrt választanak a feladatra. (…) Egy női vezető esetében pedig természetes, hogy női testőr is van a közvetlen közelében, hiszen előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor nem lehet jelen férfi testőr” – magyarázta Iványi Gábor, a Security-Expert Kft. ügyvezető tulajdonosa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top