nlc.hu
Szabadidő
Gigadinnye Fegyverneken

30 kilós dinnye is termett egy fegyverneki gazda földjén

A helyieket megdöbbenti a gigagyümölcsök látványa.
dinnye

30 kilós dinnye is termett egy fegyverneki gazda földjén – számolt be a Tények. Az őstermelő már 25 éve nemesíti az extra méretű gyümölcsöt, a vevők pedig rajonganak érte. Huber István az unokájáról, Szonjáról nevezte el a gyümölcsöt, amely szerinte a hatalmas mérete mellett különleges is: a sárga belsejű görögdinnye húsában ugyanis kevés a mag és édesebb is.

„Sárga bélű. Ez úgy lett kikísérletezve, hogy ez egy kerek dinnye volt, de nem szeretjük a kocsit pakolni, mert elgurul, ezért átnemesítettem hosszúra” – árulta el a családi gazdálkodó.

Az óriásgyümölcs kilója most közel 600 forintba kerül. A szolnoki piacon jelenleg egy átlagos méretű görögdinnye kilója közel 400 forint, a sárgadinnye kilója pedig csaknem 300 forintba kerül.

A termelők szerint az idei dinnyeszezon nagyon jó, a legtöbb vásárló elégedett. Kelemen Péter, a FruitVeB ügyvezető igazgatója szerint idén körülbelül 300 hektárral nagyobb területre ültettek el dinnyét Magyarországon, így közel 130 ezer tonnás termésre számítanak, amely 14 százalékkal több tavalyhoz képest. Elmondása szerint sikerült átlendülni az időjárási nehézségeken, és nem túl nagy az áremelkedés sem: „Legjellemzőbben a magyar láncokban 5-8 kiló közötti dinnyét lehet kapni. Ez egy akciós áron azt jelenti, hogy jelenleg 1000-1500 forint között tudok venni egy görögdinnyét”.

A magyar dinnye szezonja egészen szeptemberig tart.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top