nlc.hu
Szabadidő
SheraSeven, Andrew Tate női változata

Szélsőséges módszerekkel vág vissza a férfiaknak Andrew Tate női változata

Megdöbbenéssel kísérhettük végig, hogy a magát nőgyűlölőnek valló Andrew Tate megbotránkoztató kijelentései, illetve letartóztatása ellenére is hatalmas népszerűségnek örvend a fiatal férfiak körében, most azonban úgy tűnik, hogy a női változataként számon tartott influenszer eszméi is futótűzként terjednek az interneten.

Andrew Tate nevét már korábban is egész sokan ismerték, azonban az elmúlt egy évben tett róla, hogy neve még annak is ismerősen csengjen, aki korábban nem találkozott vele.

Ki is ő valójában?

Andrew Tate négyszeres kickbox-világbajnok, ennek ellenére hírnevére az interneten tett szert, ahol különböző nőgyűlölő posztjait hirdette. Az egész mondhatni 2016-ban kezdődött, amikor a magát nőgyűlölőnek nevező férfit eltávolították a brit Big Brother reality-műsorából, ugyanis napvilágra került róla egy videó, amelyen egy nőt övvel ütlegel. Természetesen nem ez volt az egyetlen húzása, amellyel kivágta a biztosítékot.

A MeToo mozgalom felemelkedésének idején például állította, hogy a nemi erőszak áldozatainak is felelősséget kell vállalniuk azért, amiért olyan helyzetbe hozzák magukat, hogy megerőszakolják őket.

Megnyilvánulásai során egyértelművé vált, hogy Tate-nek szélsőséges, határozott és megbotránkoztató véleménye van a nőkről, aminek persze gyakran hangot is ad. Elmondása alapján szükség van a nők feletti hatalomra, illetve véleménye szerint nem létezik a férfi és a nő között egyenlőség. Egy tartalomgyártónak adott interjújában így fogalmazott: 

Én realista vagyok, és ha realista vagy, akkor szexista vagy. A valóságban elkerülhetetlen, hogy ne legyél szexista.

 Hozzátette, hogy abban az esetben, ha egy nő megcsalással vádol, teljesen rendben van, ha fizikai közbejárással intézkednek a férfiak. 

Letiltották a közösségi platformokról, nézetei ennek ellenére továbbra is futótűzként terjedtek

A homofób és rasszista bejegyzései miatt számos közösségi médiaplatform letiltotta, köztük a Youtube, Instagram, illetve a TikTok is – utóbbi szerint ideológiái gyűlöletkeltőek, amiket nem tolerálnak. (Sajnos azóta már visszahelyezték a közösségi oldalakra.) 

Tate-et jelenleg nemi erőszakkal, embercsempészettel, továbbá a nők szexuális kizsákmányolására irányuló szervezett bűnözői csoport létrehozásával vádolják Romániában.

Testvérét, illetve két társát is vád alá helyezték, azonban ők tagadnak mindent. A testvéreket először decemberben tartóztatták le, szerdán azonban újra bíróság elé álltak. 

Andrew Tate

Andrew Tate a letartóztatása után (fotó: Alex Nicodim/Anadolu Agency via Getty Images)

Persze elsőre azt gondolhatnánk, hogy a fentiek alapján egy olyan figuráról van szó, akin csupán „nevet” az internet népe, azonban az igazság az, hogy letartóztatása, kijelentései, illetve a Greta Thunberggel való csatározása ellenére is hatalmas népszerűségnek örvend a közösségi médiában, különösen a fiatal férfiak körében, akik osztoznak nézetein.

Ugyan a TikTokon továbbra sincsen jelen, ennek ellenére több milliárdan nézték meg az AndrewTate hashtaggel ellátott videókat.

Az persze soha nem is volt kérdés, miszerint a közösségi média még azokra is nagy hatással, illetve befolyással van, akik megfelelő önbizalommal, illetve kiforrott véleménnyel rendelkeznek. Ennek ellenére mégis megdöbbentő volt, hogy (enyhén fogalmazva) extrém, továbbá konzervatív társadalmi nézetei/ideái szinte futótűzként terjedtek. A BBC-nek adott interjújában arra a kérdésre, miszerint a nőkről alkotott vitatott képei árt-e a fiataloknak, Tate állította, hogy ő isten utasításait követi. 

Megjelent Andrew Tate női változata? 

Talán közrejátszhat Tate esete abban, hogy az elmúlt pár hónapban számos olyan tartalomgyártó jelent meg a közösségi felületeken, akik a nők szószólójaként hivatkoznak magukra. (Az internet népe őket gyakran a Andrew Tate női változatának hívja.)

Így történt ez az egyik youtuberrel, SheraSevennel is, valódi nevén Leticia Padulával. Shera már kilenc éve készít különböző Youtube-videókat, és annak ellenére, hogy elsősorban pénzügyi tanácsadónak tartja magát, mintsem „randigurunak”, nők milliói tudtak azonosulni az ideológiával. Tate-hez hasonlóan Shera szintén nem rendelkezik saját TikTok-csatornával, ennek ellenére csaknem 20 milliárd megtekintésnél járnak a mások által közzétett videói, ez a szám pedig még közel sem ért a végéhez. 

SheraSeven

Forrás: YouTube

Egy patriarchista ideológiát valló férfival randizni sok csalódást, illetve sérülést vonhat maga után, így nem csoda, hogy a kommentszekciókat szinte elárasztották azok a nők, akiknek elegük lett a modern értelemben vett heteroszexuális randizásból, és úgy vélik, hogy a férfiak képtelenek érzelmileg bármit is nyújtani.

Shera videóival arra sarkallja a nőket, hogy játsszák ki a patriarchátust, és váltsák hatalommá fájdalmukat. 

A tartalomgyártó azt tanácsolja a 25 év feletti nőknek, hogy keressenek fel idősebb férfiakat, és különböző játszmák, illetve taktikák segítségével hálózzák be őket. Hogy mit is jelent ez? A „módszer” magában foglalja a bizonytalanság elrejtését, továbbá a fordított pszichológiát, amely a férfi manipulálására fordítható. Véleménye szerint ezzel elkerülhető a valódi kiszolgáltatottság, továbbá egyetértett azzal is, miszerint egy férfi behálózása után ki kell aknázni az ezzel járó lehetőségeket. (Ezalatt a különböző kiadások, illetve számlák fizetését értette.) 

Shera nem a konzervatív társadalmi, illetve az 1950-es években elfogadott háziasszony szerepét hirdeti. Nem az egykeresős családmodellt javasolja, amelyben megélhetésért cserébe a nő kénytelen elvégezni ház körüli teendőit, hiszen elmondása alapján ezekre a feladatokra fel lehet fogadni segítséget is. Véleménye szerint a nőnek azért kell a férfi mellett lennie, hogy minél szebbnek érezze magát, továbbá, hogy a csillagokat is lehozzák neki.

Tanácsai láthatóan rendkívül hatékonynak tűnnek, hiszen ezt a folyamatot – amelyre csak „beporzásként” hivatkozott – más nők is elkezdték alkalmazni, sőt mi több, dokumentálták is. Persze ehhez az is hozzátartozik, miszerint Shera többször is hangsúlyozta, hogy bizony képtelen lenne 8 órában elmenni dolgozni. 

Minél idősebb és minél több pénze van, annál jobb?

Shera szélsőséges randizási tippjeivel élő közvetítés formájában találkozhatnak a követői, amely olykor három, olykor pedig hat órát is felölel. Szavait láthatóan csak issza az internet népe, hiszen a videói alatt több száz tanácstalan nő vár válaszra. Na de milyen tanácsok, tippek is hangoznak el ezekben a videókban pontosan? 

Egyik videójában, amely a „hogyan érheted el, hogy egy férfi soha ne felejtsen el téged” címet kapta, azt taglalja, miszerint úgy lehet legkönnyebben egy gazdag férfit szerezni magunknak, ha munka után egyből egy menő bár felé vesszük az irányt. Hangsúlyozta, hogy természetesen a külalakunkra is nagy gondot kell fordítani, hiszen a „professzionálisnak” tűnő kinézet megnyerőbb. Hozzátette azt is, hogy a „behálózáshoz” nélkülözhetetlen a hosszú és éles szemkontaktus, továbbá a már-már tömérdek mennyiségű parfüm. Ha ez még talán nem vágta volna ki a biztosítékot sokaknál, ráadásként szolgált, hogy még arról is kaphattunk némi okítást, miszerint mi a módja annak, hogy minél több pénzt kérjünk egy férfitól, akár már a második randin is. 

Volt egy mondat, amely mindezek mellett számomra talán a leginkább elgondolkodtató volt – persze nem pozitív értelemben – ez pedig nem volt más, mint amikor arról esett szó, hogy miért nem érdemes többet állítani magunkról, adott esetben hazudni a karrierünkről. A legtöbbünknek erről az jut eszünkbe, hogy ez könnyen megindokolható azzal, miszerint vannak bizonyos erkölcsi értékeink, továbbá ha netalán komolyra fordulna a dolog, úgyis kiderülne. A válasz ennek azonban szöges ellentéte volt. Shera szerint erre azért nincs szükség, mivel a lényeg, hogy egy olyan férfit találjunk magunknak, aki minél idősebb, illetve milliomos. Ebben az esetben pedig már nem is lesz szükség arra, hogy a nők minél magasabb „presztízsszakmával” rendelkezzenek. 

Persze bármennyire is szélsőséges gondolkodásmódról van szó, érthető, hogy nézetei miért is ilyen népszerűek a fiatal nők körében. Lássuk be, hogy nőként sokkal több szerepkörben kell teljesítenünk, illetve megfelelnünk, amit sokszor a nemekkel szembeni diszkrimináció sem könnyít meg. Szerencsére az utóbbi évtizedben sokat javult a nők munkaerőpiaci helyzete, azonban még napjainkban is érzékelhetőek a bérkülönbségek, illetve a női vezetők hiánya.

A gondolat, hogy egy férfi megmenthet a túlterheltségtől, az állandó küzdelmektől, a kiégéstől és kimerültségtől csábító lehet és olykor a könnyebbik megoldásnak tűnhet, és akár egy sugarbaby-sugardaddy kapcsolathoz is vezethet. 

A hasonló influenszerek népszerűségének növekedése vélhetően a jelenleg eléggé bizonytalan és labilis társadalmi, illetve gazdasági helyzetnek is köszönhető, azonban számos kérdést felvet.

Vajon hogyan hathat majd ezeknek a szélsőséges nézeteknek terjedése a következő generációra?

A vélemények megoszlanak a nézeteivel kapcsolatban, hiszen volt, aki úgy nyilatkozott, hogy a tanácsai megmentették a házasságát, de akadnak olyanok is, akik határozottan elutasítják a gondolkodásmódját. 

„Szerintem megmérgezi a fiatalságot a hülyeségeivel. Én is része vagyok annak a demográfiai csoportnak, amelyet megcéloz, ráadásul még táncosnő is vagyok. Ennek ellenére még mindig nem értek egyet a gondolkodásmódjával. Valószínűleg nagyon megbántották a múltban, és ennek köszönhető a mostani gondolkodásmódja. Bár egyetértek néhány dologban, azonban úgy gondolom, hogy a tanácsai olyan embereknek szólnak, akik nem tudják, hogy kik ők, vagy mit akarnak az élettől, esetleg egy férfitól, és őt használják útmutatásként” – írta az egyik Reddit-felhasználó.

Ezt a jelenséget mintegy tüneti kezelésként is leírhatnánk, amely mondhatni egy örökös körforgást eredményezne. Ideig-óráig valóban stabilitást, illetve anyagi biztonságot nyújthatnak ezek a kapcsolatok, de érdemes belegondolnunk abba is, hogy ezzel tulajdonképpen alátámasztanánk a nőkkel szemben felállított sztereotípiákat, amely hosszú távon szintén nem kifizetődő és tovább rombolná a nők társadalmi helyzetét. Hiába a sok taktika és manipuláció, ha ennek ellenére a nők ugyanolyan kiszolgáltatottságnak vetik alá magukat. 

„Szórakoztatónak és viccesnek találom, de semmiképpen sem tartom reálisnak. Tartsátok távol a gyerekeiteket a YouTube-tól, mert szerintem káros lehet, ha teljesen komolyan veszik őt. Vannak jó gondolatai, miszerint legyünk óvatosak, továbbá legyenek magasak elvárásaink, de nem erre az életmódra kell berendezkedni” – osztotta meg gondolatait egy másik felhasználó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top