A totális háború – ahogy ez a hadtudományi lexikon is írja – az a hadviselési forma, amelyben a hadiállapotban álló országok minden anyagi, emberi és erkölcsi erőforrásuk legteljesebb mértékű mozgósítására törekednek. A totális háborúban a fegyveres erők tagjai és a polgári lakosság közötti különbség lényegében eltűnik; egész társadalmak mérkőznek meg, a közéletnek nincs olyan anyagi vagy szellemi szférája, amely kimarad a küzdelemből. Az emberek életmódja, felfogása, kapcsolatrendszere alapvetően átalakul, magánéletük lényegében megszűnik. Azaz: a háború ilyenkor már nemcsak a fronton zajlik teljes gőzzel, hanem a hátországokban is.
A második világháborúnál totálisabb háború pedig eddig nem nagyon volt az emberi civilizáció történetében. Akkor gyakorlatilag egyik napról a másikra minden létező árucikk a gigantikus hadigépezetet tápláló nyersanyaggá vált: benzinhez, ruhaneműhöz és az alapvető élelmiszerekhez csak korlátozottan lehetett hozzájutni, a fémhulladékgyűjtő-akciók keretében mindent összegyűjtöttek a roncsautóktól a fogkrémes tubusokig, a hazafias háziasszonyok meg beszolgáltatták a maradék zsírt is, hogy abból robbanóanyagnak való glicerin készülhessen. És még olyan is akadt, aki egyenesen a saját haját ajánlotta fel hadi célokra.
Illetve egy biztosan akadt: a coloradói Pueblo városában élő Mary Babnik kisasszony, becenevén csak Mitzi. A lány 1907-ben született szlovén bevándorlók gyermekeként, és lehetetlenül hosszú és dús szőke hajáról volt híres, amely az 1940-es évekre körülbelül 83 centiméterre nőtt meg, és nagyjából a térdéig ért. Általában hosszú fonatban, a feje köré tekerve viselte, ami miatt a koronás hölgy becenevet kapta. 1943-ban Mary már buzgón erősítette az amerikai hátországot: nappal a nemzeti seprűgyárban dolgozott, esténként pedig a helyi légierő bázisán tartózkodó pilótákat tanította táncolni (tudniillik kitűnően táncolt).
De amikor Mary testvéreit egészségügyi okokból katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították, úgy érezte, hogy tehetne ennél többet is:
„Mindkét bátyámat elutasították, így nem vonulhattak be. A többi fiúra és a családjukra gondoltam, akiknek menniük kellett. Annyi embert láttam, akik kisírták a szemüket, mert nem akarták, hogy a fiaik háborúba menjenek. Szomorú voltam. Szerettem volna tenni valamit az országért.”
Mary Babnik az újságokban
Így amikor egy helyi újságban meglátott egy hirdetést, amelyben szőke, legalább 56 centiméter hosszú, ép hajat kerestek, azonnal jelentkezett. Novemberben felvette vele a kapcsolatot a Washingtoni Technológiai Intézet, amely mintát kért tőle. Mary haja, amelyet soha nem vágtak, nem göndörítettek, nem egyenesítettek, nem festettek és nem mostak mással, mint vegyszermentes szappannal, pontosan olyan volt, amilyet a WTE keresett, így 1944-ben beleegyezett, hogy levágják. Bár a kormány háborús kötvényekben nyújtott volna neki némi kompenzációt, Mary visszautasította, mivel hazafias kötelességének tartotta, hogy hozzájáruljon a háborús erőfeszítésekhez. Mindamellett legfőbb ékességének elvesztése traumatikus élménynek bizonyult számára.
„Miután megtettem, csak sírtam és sírtam. Odamentem anyámhoz, és azt mondtam: »Mama, miért engedted, hogy levágjam a hajam?« Két hónapig nem mentem sehova, csak dolgozni. Két hónap után megszoktam. De eleinte annyira szégyelltem magam, hogy kendőt viseltem a munkahelyemen, hogy az emberek ne kérdezősködjenek.”
Az idős Mary Babnik (Fotó: Wikipedia)
És hogy pontosan mire is használták Mary haját? Ezt máig nem tudni pontosan. Az egyik elmélet szerint – amelyet később állítólag maga Ronald Reagan is buzgón terjesztett – a hajából készültek a Norden Bombsight amerikai B-17-es, B-24-es és B-29-es bombázó repülőgépek fedélzetén található célkeresztek. Ez azonban aligha lehetséges, mivel a Nordenben lévő kereszt nem különálló alkatrész, hanem az egyik céltávcső lencséjének üvegébe van belevésve.
Sokkal valószínűbb, hogy a nő haját a légköri páratartalom mérésére szolgáló precíziós higrométerek gyártásához használták – olyan eszközökéhez, amelyek létfontosságúak voltak bizonyos repülőgép-alkatrészek és számtalan más háborús szerkezet gyártásához, a nukleáris fegyverektől kezdve az interkontinentális ballisztikus rakétákig és így tovább.
Mary Babnik aztán hamarosan túltette magát a haja elvesztésén, és büszke volt arra, hogy a maga módján hozzájárulhatott az amerikai győzelemhez. Egy 1990-es interjúban úgy nyilatkozott, hogy „ha kellene, újra megtenné”. 1987-ben Ronald Reagan elnök születésnapi üdvözletet küldött neki, amelyben köszönetet mondott háborús szolgálataiért, 1990-ben pedig a Colorado Repüléstörténeti Társaság különleges kitüntetést adományozott neki. 1991-ben, 84 éves korában halt meg.
