nlc.hu
Szabadidő
Nem cserélte el a helyét a repülőn

Nem cserélte el a helyét egy gyerekkel a repülőn, dicsérik a döntését a netezők

A nő úgy volt vele, hogy egy nyolcórás repülőútról van szó, ő külön fizetett azért a helyért, ahol ülni akart, amit a gyerek családja is megtehetett volna.
Gyerek és felnőtt néz ki egy repülő ablakán

Kiálltak a netezők egy nő mellett, aki megosztotta a történetét arról, hogy nem volt hajlandó helyet cserélni egy gyerekkel a repülőgépen. Az eset főszereplője a Reddit „Én vagyok a s**fej?” című népszerű fórumában kérte ki a netezők véleményét.

Mint a nő írta, Afrikából utazott haza (valószínűleg az Egyesült Államokba) Dubajon keresztül, és a második 8 órás repülőútján szállt fel a gépre, majd megkereste a helyét. Egy folyosó melletti ülésre foglalt jegyet, mert szeretett volna mások zavarása nélkül felállni, és speciális étrendet is kért.

Aztán megjelent egy család, és nem túl jó angolsággal megkérdezték, hogy helyet cserélne-e a három gyerekük egyikével, hogy együtt tudjanak utazni. A nő először igent mondott a cserére, aztán rájött, hogy egy középső ülésre kellene váltania, és inkább nem ment bele a variálásba. Elmondta, hogy az apa nem ült az anya és a gyerekek közelében, így úgy tűnt neki, hogy véletlenszerűen kapták meg a helyüket.

Közben egy másik utas is beszállt a csereberébe, ő a gép hátsó részben ült, és azt mondta a nőnek, hogy nála is van egy hely, ahová átülhet. A nő erre is nemet mondott, mire az utas hevesen kritizálni kezdte. „Azt mondtam, hogy lefoglaltam a helyemet és megrendeltem a diétás ételt, ezért kizárt, hogy átüljek egy középső ülésre” – idézte fel az eseményeket a posztoló.

Végül a család másvalakit sikeresen rávett a cserére, de az utas, aki korábban váltásra biztatta, odament a családhoz, és tovább kritizálta a nőt „Értitek, hogy mi történt? Úgy gondolta, hogy az ő helye túl különleges, ezért nem mente bele, hogy együtt üljetek” – mondta az utas. A nő erre azt mondta a fickónak, hogy törődjön a saját dolgával, és hagyja abba, mire a férfi azt válaszolta, hogy nem vele beszélt.

A Reddit-felhasználó azzal zárta a bejegyzését, hogy szerinte nem ő volt a hunyó ebben a helyzetben.

„Előre megszerveztem magamnak az utazást és lefoglaltam a helyemet, és eléggé igazságtalannak éreztem, hogy egy random fickó a repülő utasai előtt kritizált, amiért nem akartam középső ülésre váltani egy 8 órás repülőúton.”

A kommentelők dicsérték az utast, amiért mások kedvéért nem volt hajlandó elcserélni a helyét. Azt is írták, hogy ha a család együtt akart volna ülni a repülőgépen, akkor pluszpénzért egymás mellett üléseket kellett volna foglalniuk.

Hasonló helyzetben nem könnyű jól dönteni, korábban írtunk egy férfiről, aki egy 10 órás repülőút előtt keveredett konfliktusba egyik utastársával; történetesen egy kisgyerekes anyukával.

(Kiemelt kép: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top