Most, hogy hivatalosan is beköszöntött az ősz – még ha a kinti időjárás nem is ezt mutatja – a bolygó egy egészen meghatározó része ismét előkapta az évszak komfortsorozatát, a Szívek szállodáját. A pumpkin spice latte és a puha pulcsik rajongói a 30 fokra fittyet hányva élik újra Stars Hollow lakóinak mindennapjait, pedig idén már 17 éve, hogy a széria véget ért. (Ha az Egy év az életünkből című különkiadást nem számoljuk.) Lorelai és Rory kapcsolata rendhagyó példája az anya-lánya viszonyoknak, de pont ez adta a sztori esszenciáját, hogy eltért attól a dinamikától, amit megszoktunk. Ebben persze nagy szerep jutott a két szereplőt megformáló Lauren Grahamnek és Alexis Bledelnek is, akiknek a neve egybeforrt a Gilmore lányokkal.
Félénk gyerekből visszahúzódó sztár
Alexis Bledel 19 éves volt, amikor Rory Gilmore karakterére szerződtették. A kamera nem volt számára ismeretlen, hiszen korábban modellként dolgozott, színjátszással pedig a gimnáziumban találkozott, mert az édesanyja szerint félénk gyerek volt. Ugyanakkor ez volt az első televíziós szerepe, és karakterével – állítása szerint – remekül tudott azonosulni. Több díjat is sikerült bezsebelnie az ifjabbik Lorelai megformálásával, úgy tűnt, hogy a szép és tehetséges lány előtt megnyílnak azok a bizonyos ajtók, amik egy úttörő karrierhez vezetnek, de sajnos nem így lett.
A Sin Citynek egy betonbiztos alapot (hogy ne vesszen a feledés homályába), a Négyen egy gatyában-nak életre szóló barátságokat, a Reklámőrülteknek egy férjet köszönhetett, de Bledel karrierje ezzel a ponttal meg is rekedt.
Szerénysége okán valahogy mindig is kívül esett a rendezők perifériáján, pedig tehetsége kétségtelen, de ő sosem volt az a magamutogató sztárjelölt, aki mindenáron a reflektorfényt keresi.
Hogy ez mennyire igaz, jól mutatja, hogy szinte semmit nem tudni róla. Annyira privát módon éli a mindennapjait, hogy a közösségi oldalait sem használja. Utolsó Instagram-bejegyzése 2014-es, Twitteren is 2015-ben volt legutóbb aktív – akkor is csak kollégája, Lauren Graham képére reagált. Egy véletlennek volt köszönhető, hogy kiderült, Vincent Kartheiserrel összekötötték az életüket. A pár a már emlegetett Mad Men forgatásán talált egymásra, ahol szerelmespárt alakítottak, és teljes titokban házasodtak össze. Mire a sajtó lefülelte őket, már több mint két hónapja boldog házasságban éltek.
Olyanok, mint a jin és jang. 12 éve ismerem Vinnyt, és Alexis a legkedvesebb ember. Még soha nem láttam Vincentet ilyennek
– mesélte Elizabeth Moss a People-nek megismerkedésük után.
Gyermekük születését sem verték nagydobra. Épp javában forgatták a Szívek szállodája – Egy év az életünkből minisorozatot, amikor napvilágot látott a hír: Bledel terhes. A rajongók egy emberként próbálták leleplezni a színésznő kerekedő hasát, de nem volt mit leleplezni. Ugyanis már jóval a munkálatok megkezdése előtt, 2015-ben életet adott kisfiának.
Titokzatosságból jeles
Bár akad néhány egészen visszafogott sztárpár Hollywoodban, náluk tartózkodóbbat aligha találni, még közös vörös szőnyeges képeik is alig vannak. 2017 óta sehol nem jelentek meg nyilvánosan. Talán épp ezért is volt annyira meglepő, amikor tavaly bejelentették: nyolc év után külön folytatják. Kartheiser 2022 augusztusában adta be a válókeresetet a New York-i Putnam megyei legfelsőbb bíróságon, három héttel később már hivatalosan is véglegesítették a különválásukat.
Hogy mi történt, azt egyik fél sem árulta el, nem volt sárdobálás, ujjal mutogatás, mint minden mást, ezt is a lehető legnagyobb csendben tették. Pletykák persze felmerültek azzal kapcsolatban, mi vezetett idáig.
Egy ismerősük szerint „Vincent mindig is egy kicsit magányos farkas volt”, emellett „az alázat és az alacsony fogyasztású életmód megtörhetetlen kódja szerint éli az életét” – jelentsen ez bármit. És bár Bledelt is kicsit különcnek titulálta, messze nem annyira, mint amennyire Kartheiser az. Tehát az egyik elmélet szerint a különbözőségük vezetett idáig. Azt is pletykálták, hogy a férfi nem tudott megbirkózni azzal, hogy Bledel az utóbbi időben sikeresebb volt nála. A színésznő A szolgálólány meséjével ismét a figyelem középpontjában találta magát, Emily/Ofglen (Glené, magyar fordításban) alakításáért 2017-ben Emmy-díjjal jutalmazták, és még három évben jelölték. Ezzel szemben a férfi a Reklámőrültek óta nem tudott semmi izgalmasat felmutatni.
Emellett Kartheiser ellen 2021-ben két belső vizsgálat is indult a DC Titánok harmadik évadának forgatása alatt. Első körben „szóbeli megjegyzéseire és kirohanásaira” vonatkozóan, amit bomlasztónak és oda nem illőnek ítéltek a nyomozás során. Másodjára már nem részletezték az okokat, viszont világossá tették számára, hogy milyen viselkedést várnak tőle a forgatáson és szóbeli megrovásban részesítették.
Akár ezek között volt a tényleges indok, akár nem, a válás felbolydulást okozott, amit fokozott, amikor néhány hétre rá a színésznő bejelentette: távozik A szolgálólány meséjéből is.
„Hosszas gondolkodás után úgy éreztem, ideje elhagynom a produkciót. Örökké hálás leszek Bruce Millernek, hogy ilyen őszinte és visszhangot keltő jeleneteket írt Emilynek, illetve hálás vagyok a Hulunak, az MGM-nek, a szereplőknek és a stábnak a sok támogatásért.”
További magyarázatokba itt sem bocsátkozott, és azóta szinte teljes mértékben eltűnt a nyilvánosság elől.
Hová lettél Rory Gilmore?
Bledel a napokban töltötte a 42-t, de olyan, mintha a föld nyelte volna el. Az IMDb szerint egyetlen készülő filmje van kilátásban, a Négyen egy gatyában harmadik része, melyben ismét Lena szerepébe bújik. Ez azonban már 2018 óta pletyka tárgya, tehát nem tudni, tényleg dolgoznak-e rajta.
Ezenkívül semmilyen egyéb projektben nem merült fel a neve. Nincs róla egyetlen infó, egyetlen érdekesség sem, 2022 októbere óta teljes csend van körülötte. Legközelebbi barátai, America Ferrara és Amber Tamblyn – akik meglehetősen élénkek a social médiában – egyetlen gondolatot sem szenteltek a születésnapjának. Ez persze önmagában nem meglepő, nem mindenki kerít a szülinapoknak akkora jelentőséget, mint Ryan Reynolds, aki elképesztően kedvesen köszöntötte Blake Livelyt néhány nappal ezelőtt.
A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy Bledel egyszerűen élvezi az anyaszerepet, hiszen kisfia még csak hétéves, és szeretne vele minden pillanatot kihasználni.