nlc.hu
TV-sztárok
Pásztor Anna élete

Ezért nem lett tanár Pásztor Anna

Az Adom a napom mai adásában a mindig vadóc és extrém énekesnő, Pásztor Anna egy napját kísérhetjük figyelemmel.

Többszörös Fonogram-díjas énekes, előadóművész, színész, táncművész, dalszövegíró és zeneszerző. Az Anna and the Barbies zenekar énekes dalszerzője. Két gyermek édesanyja. Pásztor Anna élete is igazi művészet, amit körbeölel a zene, és az egyediség. Kisgyerekként egy tanyára költöztek, ahol fantáziája szárnyalhatott és az is hamar kiderült, hogy előadóművésznek született: verseket adott elő, testvérével pedig szórakoztatta környezetét, majd együtt is kezdtek zenélni. A tanítás viszont nem vonzotta, pedig akadt a családjában ilyen beállítottságú ember. 

„Az én anyukám pedagógus volt, magyar és rajz szakos tanár néni, és tanított is engem. Az ő életét látva döntöttem el, hogy tanár egészen biztosan nem leszek. Mindig fáradt volt, és leterhelt, egy percre sem láttam kipihentnek. Ugyanakkor gyönyörűen rajzolt, kézimunkázott, kis mütyürkéket készített, amit én is szeretek. Kevesen tudják rólam, hogy van egy csöndes és visszahúzódó énem, aki képes csendben alkotni” – mesélte egy korábbi interjúban az előadó, aki gyerekkora óta szeret új dolgokat, helyzeteket kipróbálni.

Pásztor Anna

Pásztor Anna (Fotó: VIASAT3)

„Sportos kislány voltam, engem minden érdekelt: kézilabda, foci, úszás, tenisz. Tanyákon laktunk, ahol nem voltak csajos cuccok, gimnázium első osztályában ismertem csak meg a jazzbalettet, amibe azonnal bele-szerettem. Később, amikor Londonban takarítottam, fejlődött ki igazán a tánctudásom. Dél-amerikaiakkal dolgoztam és laktam együtt, az Üdvhadsereg alagsorában. A brazilok és a kelet-európaiak munka után és hétvégén együtt buliztak. Rendkívül eseménydús estéink voltak, hetente legfeljebb két éjszaka aludtunk. Amikor véget ért a 14-16 órás munka, nekivágtunk az éjszakának. Lerészegedni nem volt pénzünk, vizet ittunk, és latin klubokban táncoltunk reggelig.” 

Ha kíváncsi vagy arra, hogyan tölti egy napját Pásztor Anna, kövesd élőben az Adom a napom mai streamjét itt is, az nlc oldalán, ha pedig még többre vagy kíváncsi, nézd 20 órakor a VIASAT3-on az Adom a napom esti talk show-t, ahol Geszti Péterrel beszélgetnek egy jót.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top